Kormánypénzből terjeszt EU-ismereteket a VV3

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub Való Világ 3 produkciója 9 millió forintot kapott a Kormányzati Kommunikációs Központ pályázatán, melyet az EU-csatlakozáshoz kapcsolódó lakossági tájékoztatás témakörében írtak ki. A projekt lényege, hogy egy-egy villalakót pár napra külföldre utaztatnak, melynek keretében a valóságshow-k hívei értesülhetnek arról, hogy a csatlakozás után akár Tommyboy is utazhat útlevél nélkül, csak személyivel az EU-n belül.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatalon belül működő Kormányzati Kommunikációs Központ (KKK) tavaly év végén hirdette meg pályázatát Magyarország európai uniós csatlakozásához kapcsolódó lakossági tájékoztatás témakörében. A szerdán közzétett eredményhirdetés szerint közel 214 millió forintot osztottak szét 67 tévé- és rádióműsor, valamint lap között.

A nyertes pályázók általában tematikus cikksorozatot vagy EU-rovat létrehozását jelölték meg tervként. Ezek közül kitűnik az RTL Klub VV3 - Utazás című projektje, amely 9 millió forintot kapott a KKK-tól. A több médiumban megjelenő hír hatására az olvasók a fórumokon, a Fidesz a honlapján, a Jobbik Magyarország Mozgalom pedig közleményben adott hangot felháborodásának.

Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az [origo]-nak elmondta: pályázatuk nem a teljes VV3-ra, hanem egy bizonyos műsorrészre vonatkozik. "A VV3-at sokan nézik, közülük sokakhoz nehéz továbbítani az EU-val kapcsolatos információkat, mert nem hírfogyasztók. A VV3 számukra egy hatékony csatorna" - közölte Kolosi. Elmondta: a VV3 - Utazás keretében egy-egy jelenlegi villalakó tesz látogatást egy európai országban. Az utazások alatt - melyek közben lesznek különböző feladatok is - indirekt módon tanácsokkal és információkkal látják el a tévénézőket. Példaként említette, hogy akár Tommyboy révén a valóságshow-rajongók értesülhetnek arról, hogy a villalakóhoz hasonlóan a csatlakozás után már személyivel is utazhatnak az EU-n belül.

A jelenlegi tervek szerint 3 külföldi utazásra kerül sor, azt, hogy melyik villalakó fog indirekt módon EU-ismeretet terjeszteni, egyelőre nem árulta el a programigazgató. Az utazásokról részben a napi összefoglalóban is beszámolnak, de a jövő héttől főműsoridőben félórás különkiadás indul. Kolosi hozzátette: reményeik szerint a pályázaton nyert összeg fedezi a műsor költségigényeit.

Az RTL kapta a legtöbbet

A pályázat nyertesei közül a legtöbb pénzt az RTL kapta, összesen 43 millió forintot. A VV3 mellett 15 milliót kapott az EU-képzés otthon programjuk, 19 milliót pedig az Üzenet című műsor. A másik nagy nyertes a Hálózatos TV, amelynek két műsorterve összesen 26 millió forintot kapott. Az MTV három műsora 23 milliót kapott, a TV2 szintén 3 műsora 24 milliót, míg az ATV 19 milliót. A Duna TV és az Info Rádió 3 millióból terjesztheti az EU-ismereteket, míg a Hócipő 3,5 millióból. Az INFORM Média Kft., amely kiadja a Hajdú-Bihari Naplót, a Kelet-Magyarországot, a Hajdú Online-t, a Szabolcs Online-t és a Borsod Online-t, az említett 5 lap által tervezett cikksorozatokhoz összesen 2,9 millió forintot kapott.

A KKK honlapján tette közzé a szempontokat, amelyek alapján elbírálták, ki mekkora támogatást kaphat. Eszerint fontos szempont volt a felnőtt lakosság minél szélesebb körű elérése, ugyanakkor elsősorban a fiatalokat akarták megcélozni. "Ennek érdekében kifejezetten a fiatal korosztálynak szóló médiumokat, műsorokat helyeztük előtérbe az értékeléskor" - állította a KKK, amely szerint az egyes támogatási összegek nem összehasonlíthatók egymással.

Tudatták azt is, hogy a kiírás szerint országos TV-k műsorszámai maximum 20 milliót, körzeti televíziók műsorszámai legfeljebb 15 milliót, országos rádiós műsorszámok legfeljebb 5 milliót, körzeti rádiók, megyei napilapok és bármilyen országos lapok 3 milliót, az internetes tartalomszolgáltatók pedig maximum 2 millió forintot kaphattak.

Az [origo] kérdésére a KKK egyik munkatársa ehhez hozzátette: a fiatalok mellett a vidékieket kívánják elérni, ezért kapott több vidéki lap is támogatást. A pénz ugyanakkor csak a vállalt műsor vagy cikksorozat elkészülte után, a számlák benyújtásakor fizetik ki. A KKK munkatársa sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy például egyetemi honlapok egyáltalán nem pályáztak.