Gyárak zárnak be a túlterhelt környezetvédelmi hatóság miatt

Vágólapra másolva!
Gyárak, vállalkozások kénytelenek lehúzni a rolót amiatt, hogy a túlterhelt környezetvédelmi felügyelőségek nem adnak időben engedélyt az újabb - gyakran környezetbarátabb - beruházásokra. Legutóbb a tokodi üveggyár járt így. Az EU jogharmonizációval szigorodó szabályok miatt növekvő feladatokat ugyanannyi embernek kell ellátnia. A kormányzati megszorítások pedig nem teszik lehetővé a bővítést - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Egyre nehezebben birkóznak meg a rájuk zúduló ügyirattömeggel a környezetvédelmi hatóságok - írja a Magyar Hírlap. A lap szerint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségen (ÉDKF) 2003-ban 40 százalékkal nőtt az ügyfélforgalom, több mint 14 ezer ügyet bíráltak el, és emellett eleget kellett tenniük a helyszíni ellenőrzéseknek is. A budapesti székhelyű Közép-Duna-völgyi Felügyelőségnek jóval nagyobbak a terhei, itt az ügyiratok száma százezres nagyságrendű. A felügyelőségek egyre több feladat hárul főleg az uniós jogharmonizációval - már több mint 600 kérdésben kell eljárniuk - miközben alig emelkedett munkatársaik száma.

A felügyelőségek túlterheltségének legutóbb a tokodi üveggyár vált áldozatává, amely azért kénytelen bezárni, mert az ÉDKF-en közel 500 napig húzódott a gyár fejlesztéséhez szükséges környezetvédelmi engedély kiadása. Cser Erzsébet vezérigazgató szerint a gyár gazdaságtalan és környezetterhelő technológiáját kiváltó új beruházását emiatt nem tudták megvalósítani, és emiatt kell bezárni 320 főnek munkát adó üzemet - írja a Magyar Hírlap. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter szerint "Az engedélyezési eljárás hosszadalmas volt ugyan, de a jogszabályban meghatározott ügyintézési határidők betartásával zajlott."

A lap úgy tudja, hogy a tokodi ügy nem egyedi eset. A túlterhelt környezetvédelmi hatóságok országszerte egyre nehezebben tudják tartani az ügyintézésre megszabott határidőket. A dorogi veszélyeshulladék-égető is évek óta vár egy lerakó létesítéséhez elengedhetetlen engedélyre, aminek kiadását egy helyi zöldszervezet fellebbezései is lassítják.

A két éve, az EU országjelentésében is kritizált környezeti hatósági munka javítására hiába tettek ígéretet az illetékes miniszterek, a kormányzati létszámleépítés nem tette lehetővé a helyzet javítását. A tokodi ügy miatt a környezetvédelmi tárca most intézkedési tervvel igyekszik javítani a hatósági munka hatékonyságát. Felmérik, hogy a szűkös anyagi helyzet és a létszámstop közepette milyen pontokon lehet beavatkozni az engedélyezési folyamat felgyorsítására - mondta a Magyar Hírlapnak Császár Tibor, a minisztérium sajtófőnöke.