Érdektelenségbe fulladt a pénteki, Parlament előtti gazdatüntetés. Mindössze 2-300 ember jelent meg ugyanis a budapesti Kossuth téren, a gazdák mellett azonban sok MIÉP-szimpatizánst és árpádsávos zászlót lengető fiatalt lehetett látni.

Fotó: Fábián Évi
Nem csak gazdák tüntettek

Alig néhány tucat gazdát lehetett látni pénteken délelőtt a Kossuth téren, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (Magosz) által szervezett demonstárción, ahová a szervezők az ország minden részéből várták a termelőket és a "fogyasztó polgárokat". Gazdák helyett azonban mintegy száz-százötven árpádsávos zászlót lengető fiatalt, illetve MIÉP-szimpatizánsokat, és néhány újpesti kisgazdát lehetett látni, a politikai csoportoktól magukat elhatároló termelők mellett így többségben voltak a tüntetésen a különböző szélsőséges politikai erők szimpatizánsai.

A rendezvényt azért hirdették meg, hogy felhívják a tér túloldalán található földművelésügyi minisztérium vezetői, a parlament és a városi emberek figyelmét arra, hogy a termelők helyzete tarthatatlan, ráfizetéses ma az országban állatokat tartani, gazdálkodni.

A termelők nevében felszólaló Hanó Miklós azt mondta, a minisztérium nem tartja be a gazdákkal a februári félpályás útlezárással járó demonstráció után kötött megállapodást, amely szerint a kormány növeli a gazdáknak szánt közvetlen és közvetett támogatás mértékét. Hanó szerint a termelők továbbra is kénytelenek önköltségi ár alatt eladni termékeiket, így eladósodnak és lassan tönkre mennek, miközben az áruházláncok rossz minőségű, egészségkárosító adalékanyagokkal kezelt külföldi árut hoznak be az országba nagy mennyiségben.

Egy másik szónok, Zsikla Győző szerint a most még olcsó külföldi élelmiszerrel csak beetetik az embereket, így akarják a magyar gazdákat tönkre tenni. Ha a gazdálkodók kénytelenek eladni emiatt földjeiket, és nem lesz magyar élelmiszer, akkor majd annyit kérnek a külöföldi termékekért, amennyit csak akarnak - valószínűsítette Zsikla. A felszólalók többsége azt is kifogásolta, hogy a minisztérium nem támogatja kellőképpen a termelőket, a gazdák helyett külföldi nagyvállalatok, érdekcsoportok érdekeit képviselik.

Eközben a minisztériumban sajtótájékoztatót rendeztek a gazdákkal kötött megállapodásról. Benedek Fülöp közigazgatási államtitkár azt mondta: a gazdákkal kötött egyezség egy keretmegállapodás, amihez a józan többség tartja magát és ezt teszi a minisztérium is.

Sákán Antal, a tüntetés főszervezője az [origo] tudósítójának azt mondta, hogy már nem akarnak tárgyalni a minisztériummal, csak figyelemfelhívásnak szánták a mostani eseményt. Később azonban polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak, és ekkor már nem csak félpályás útlezárások lesznek - mondta Sákán, de azt nem árulta el, hogy erről az akcióról mikor döntenek és mikor kezdenének újabb útlezárásokba.