Az Európai Tájékoztatási Központ munkatársa szerint Magyarország az esélyegyenlőség szószólója lehetne az Unióban, mivel nekünk van esélyegyenlőségi tárcánk, sok más országnak viszont nincs. A Nők a döntéshozatalban konferencia résztvevői szerint fontosabb probléma, hogy a magyar nők egy része feleannyit keres, mint vele azonos beosztásban dolgozó férfi kollégája, egy másik részüket pedig férjük, élettársuk időről időre ronggyá veri.

Nők a döntéshozatalban címmel rendezetek konferenciát nyugat-európai és magyar esélyegyenlőségi szakértők részvételével Budapesten. A konferencia szervezői elsősorban az európai - például dán - és hazai sikerek bemutatására törekedtek, a közönség azonban a magyar nők problémáit és lemaradását említette.

Bodil Treolstrup Isaksen, a dán nagykövetség munkatársa a dán nők helyzetéről beszélt. Elmondta, hogy Dániában sikerült elérni, hogy a nők magas foglalkoztatottsága ellenére magas a születésszám is. Ehhez azonban egy jól kiépített gyermekmegőrző intézmény hálózat kellett. Ugyanakkor elismerte, hogy még Dániában is kevesebbet keresnek a nők, mint az azonos beosztásban dolgozó férfiak. Pedig, ahogy Isaksen fogalmazott, az Unió "ráerőltette a dán munkaerőpiacra az egyenlő bérezés elvét". Mivel azonban nem alkalmazták megfelelően az elvet a gyakorlatban, Dániának kétszer is az Európai Bíróság előtt kellett felelnie. 1980-ban és 1985-ben is az egyenlő bérezés hiányát rótták fel az országnak. 1989-ben pedig az egyik legnagyobb dán vállalatot perelték be, mert a női alkalmazottaknak kevesebbet fizettek. Isaksen szerint a csatlakozás után a magyar nőknek is lehetőségük lesz az Unió bíróságán harcolni az érdekeikért, sőt akár Magyarországot is bíróság elé idézhetik ilyen ügyekben.

Benedek Attila, az Európai Tájékoztatási Központ munkatársa szerint a magyarok, így a magyar nők is már régen európaiul gondolkodnak, mostantól azonban meg kell tanulniuk brüsszeliül gondolkodni, hogy érvényesíthessék jogaikat. Benedek Attila elmondta, hogy az Unióban a nyugati civil szervezetek lobbiirodákba tömörülve harcolnak érdekeikért. Szerinte az, hogy Magyarországon van külön esélyegyenlőségi miniszteri poszt, ami sok uniós országban nincs, lehetővé teszi, hogy "Magyarország megragadja ezt a kérdéskört, és ezzel tegyen szert befolyásra". Azt is hozzátette, hogy elismeri, hogy "vidéken az átlagember nem érti az esélyegyenlőségi gondolatkört".

A konferencia közönsége kevésbé optimista a magyar nők jelenével és jövőjével kapcsolatban. Olman Lászlóné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nőszövetség vezetője az [origo] - nak elmondta, hogy szerinte az elhangzottak szép gondolatok ugyan, de "az életben semmi nem így van". A vezető inkább olyan problémákkal találkozik mindennapi munkája során, hogy a bántalmazott nők csak két hétig maradhatnak egy anyaotthonban, aztán haza kell menniük, ahol társuk újra "ronggyá veri" őket.

A többi részvevő szerint is messze áll az elhangzottaktól a valóság. Dr. Gyarmathyné Nemes Erzsébet, gyógyszerrész-feltaláló elmondta, hogy munkája során a saját bőrén tapasztalta az egyenlőtlenségeket. Előfordult, hogy azonos beosztásban dolgozó férfi kollégája pontosan kétszer annyit keresett, mint ő. Más részvevők szerint Magyarországról nézve a dán nők helyzete egyszerűen utópiának tűnik.

Szabó János, egyetemi tanár arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire nem ismerik az alsóbb társadalmi rétegek gondolatait a témában. Szerinte egy ilyen konferenciának csak akkor van értelme, ha nem kerül messze a valóságtól. Szabó elmondta, örül, hogy a részmunkaidős állások hiányának, a családon belüli erőszaknak, és a gyerekek és nők szegénységének említésével "betette a lábát a valóság" a konferenciára.