Állítólag nem a bánya szedi az áldozatokat az uránfaluban

Vágólapra másolva!
Antal Ilona Baranya megyei tiszti főorvos szerint nincs összefüggés a kővágószőlősi rákos megbetegedések és a falu mellett lévő egykori uránbánya között. A vizsgálatok szerint a káros sugárzás mértéke a bánya környékén mindenhol a megengedett szint alatt van. Az ügyben a kővágószőlősi háziorvos kezdeményezett vizsgálatot, mert a falu egyik utcájában szinte minden családban volt már daganatos megbetegedés.
Vágólapra másolva!

Az eddigi vizsgálatok alapján nincsenek olyan adatok, amelyek alátámasztanák, hogy összefüggés van az egykori uránbányászat és a volt bánya környéki településeken tapasztalt rákos megbetegedések között - jelentette ki a baranyai tiszti főorvos szerdán Pécsett. Folyamatos műszeres mérések igazolják, hogy az érintett településeken mért háttérsugárzás mértéke jóval a megengedett határérték alatt van és számottevően nem magasabb az országos átlagnál - mondta Antal Ilona.

A sajtóban az elmúlt hetekben több olyan cikk jelent meg, amelyek szerint a kővágószőlősi rákos megbetegedések összefüggésben lehetnek a helyi uránbányával. Az esetekre a kővágószőlősi háziorvos hívta fel a figyelmet. Azért kért vizsgálatot, hogy kiderüljön, mi okozhatja, hogy a falu egyik utcájának 11 házából 9-ben előfordult már rákos megbetegedés.