A tűz elől dobták ki az ablakon a csecsemőt

Vágólapra másolva!
Kidobtak egy fővárosi ház első emeletéről egy csecsemőt, mert a ház pincéjében tűz ütött ki, és a lakásokat elöntötte a füst. A gyereket a földszinten elkapták. A tüzet eloltották, nyolc lakót füstmérgezés gyanújával kórházba szállítottak.
Vágólapra másolva!

Kidobtak a XIV. kerületi Tábornok utca egyik épületének első emeletéről egy másfél éves gyereket, mert a pincében tűz ütött ki, és a füst elöntötte az épületet. A gyereket az udvaron elkapták - közölte Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője csütörtökön. A tűzben több pincerekesz kiégett, a füst megtöltötte az egész épületet és a lakásokat - mondta.

A gyereket még a tűzoltók kiérkezése előtt dobták ki az ablakon. Rajta kívül hét embert kellett az épületből kimenekíteni segédlégző álarcok segítségével. A mentők összesen 8 sérültet szállítottak füstmérgezés gyanújával kórházi megfigyelésre. A sérültek állapota nem súlyos - tette hozzá Molnár. A tüzet három vízsugárral eloltották, jelenleg folyik a ház átszellőztetése. A tűzoltók vizsgálják a tűz okát.