Az Üllői út a legveszélyesebb

Vágólapra másolva!
Tavaly az Üllői út volt a legveszélyesebb a fővárosban: ott történt a legtöbb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. Sok volt a baleset a Váci úton, a Szentendrei úton, a Nagy Lajos király úton és a Bécsi úton is. Legtöbbször nem csúcsforgalomban következnek be súlyos következményekkel járó ütközések, hanem akkor, amikor az autósok nagy sebességgel ráhajtanak a többsávos utakra.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) statisztikai rendszere ugyan nem tartalmaz pontos adatokat a tavalyi balesetekről, a beérkezett jelentések alapján azonban készült egy baleseti ponttérkép, amely a Budapesten történt könnyű és súlyos sérülésekkel járó, illetve halálos kimenetelű balesetekről ad képet. Részletes baleseti statisztikát legutóbb 2002-ről állítottak össze - írja a magyarorszag.hu kormányzati portál.

A ponttérkép alapján 2003-ban az Üllői út teljes szakasza volt a legveszélyesebb, a több kerületet érintő úton történt a legtöbb személyi sérüléssel járó baleset - mondta a magyarorszag.hu-nak Szécsi Tibor, a BRFK forgalomszervezési alosztályvezetője. 2002-ben még a Váci út XIII. kerületi szakaszán történt a legtöbb baleset, míg az Üllői út XVIII. kerületi szakasza a hatodik, a IX. kerületi szakasza a hetedik helyet foglalta el. A teljes útszakaszt nézve ugyanakkor az Üllői út már 2002-ben sem maradt el sokkal a Váci úthoz képest.

A tavaly balesetek listáján a második helyen a Váci út - a XIII. és a IV. kerületi szakasz együttesen - szerepel. Baleseti szempontból a veszélyes utak között tartják számon a Hungária körutat, a Szentendrei utat, a Nagy Lajos király útját és a Bécsi utat is.

A tapasztalatok szerint a sérüléses balesetek többsége gyenge forgalomban történik. Ennek az az oka, hogy csúcsforgalomban gyakorlatilag a sebesség annyira lecsökken, hogy a személyi sérülések kialakulásának valószínűsége csekély. Amikor azonban az autósok rátérnek a többsávos, látszólag nagyobb sebességet megengedő útvonalakra, nagymértékben megnő a személyi sérüléssel járó balesetek kockázata.

A tavaly Budapesten történt 4263 balesetből 97 halállal, 1037 súlyos, 3129 könnyebb sérüléssel végződött. A BRFK elsődleges adatai szerint 2004. január elsejétől március 19-ig már 691 személyi sérüléssel járó baleset történt. Ebből 18 halálos, 191 súlyos és 782 könnyű kimenetelű volt. Szécsi Tibor közlése szerint az elsőbbségadás elmulasztása 185, gyorshajtás 109 esetben okozott gondot. A balesetek jelentős része (260) déli 12 óra és este 6 óra között történt.