Embercsempész diplomatát fogtak

Vágólapra másolva!
A hatóságok szerint legalább ezer ember kicsempészésében működött közre az az afgán diplomata, akit szerdán fogtak el a határőrség munkatársai. Az 1982 óta Magyarországon élő férfi egy kiterjedt bűnszövetkezet tagja volt.
Vágólapra másolva!

A gyanú szerint több mint ezer ember kicsempészésében működött közre az a volt afgán diplomata, akit egy bűnszervezet utolsó tagjaként szerdán tartóztatott le a határőrség. Orodán Sándor, a határőrség szóvivője elmondta, nyomozóik bűnszervezetben elkövetett embercsempészés gyanúja miatt tartóztatták le Naimi Sharifot, aki egy kiterjedt bűnszervezet tagja volt. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték.

Orodán Sándor szerint a férfi 1982 óta élt Magyarországon, előbb itt tanult, majd Afganisztán magyarországi nagykövete mellett volt tolmács, később pedig a konzulátus ügyvivője lett. Ezt követően rövid időre hazatért Afganisztánba, majd 1997 óta ismét Magyarországon élt, mint üzletember. A határőrség már régóta nyomozott a férfi ellen, akinek egyébként üzlettársa is embercsempészés miatt került korábban a hatóság látókörébe.

A férfi főleg a debreceni befogadó-állomásról próbálta az afgánokat és más nemzetiségűeket Nyugat-Európába csempészni.