Tárki: Orbán harmadik a népszerűségi listán

Vágólapra másolva!
Nem változott márciusban a Fidesz MSZP-vel szembeni előnye a Századvég-Tárki legfrissebb elemzése szerint. A politikusok népszerűségi listáján hosszú idő óta dobogós helyen van Orbán Viktor - írja szombati számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A Fidesz az összes megkérdezett körében 8, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 10 százalékponttal vezet az MSZP előtt, a Tárki felmérése szerint. A teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 34 százalék, míg az MSZP-é 26. A biztos pártválasztók 48 százaléka szavazna a Fideszre, a nagyobbik kormánypártra ugyanakkor a szavazók 38 százaléka adná voksát.

Budapesten már a második hónapja a Fidesz vezet és hasonló a helyzet a 45-60 év közötti szavazók, illetve a diplomás választók esetében is. A Tárki felmérése szerint egy most vasárnapi választáson csak három párt jutna be a parlamentbe. Az SZDSZ a biztos szavazók és a teljes népesség között egyaránt 5 százalékot kapna, az MDF egyik körben sem haladja meg a 2 százalékot.

A két nagy párt között a legnagyobb különbséget a Gallup mérte, a biztos szavazók körében az MSZP 31 százalékon, míg a Fideszt 54 százalékon áll, a Mediánnál 40-50, a Szonda-Ipsos-nál 36-53 százalék az arány.

Tovább romlott a kormánypárti politikusok megítélése a tavalyi év decemberéhez képest, míg az ellenzéki politikusoké javult. A népszerűségi listát továbbra is Mádl Ferenc köztársasági elnök vezeti, megelőzve Dávid Ibolya MDF-elnököt. Meglepetés, hogy a 2002-es választások óta először van dobogós helyen Orbán Viktor. A legnépszerűbb kormánypárti politikus a negyedik helyen álló Szili Katalin - írja a Magyar Hírlap.