Jobban védik a magyar külképviseleteket

Vágólapra másolva!
A rendőrség speciális egységei indulnak májusban a válságöveze-tekben található magyar külképviseletek védelmére - értesült a Népszabadság. Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgatója nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezt az információt.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság úgy tudja, hogy májusban elindulnak a rendőrség speciális egységei a válságövezetekben található magyar külképviseletekhez. A Külügyminisztérium huszonegy országot tart veszélyesnek. A legkritikusabbnak Irak számít, ahol a magyar nagykövetség védelmét az országban szolgáló magyar kontingens látja el. A különleges védelem speciális felkészültséget, valamint nyelvtudást is igényel. A védelem hatékonyságát növeli, ha a védett személyeket is kiképzik, hogyan viselkedjenek vészhelyzetben.

Az ORFK közbiztonsági főigazgatója egyelőre nem tudott választ adni arra, hogy a válságövezetekben lévő magyar nagykövetségek megerősített védelmét milyen személyi állomány látja majd el, és hogyan. Hatala József hozzátette: egyelőre folyik a részletek kidolgozása.

Kovács László külügyminiszter még januárban nyilatkozott úgy, hogy a válságövezetekben hamarosan a rendőrség speciálisan kiképzett emberei fogják biztosítani a magyar érdekeltségek védelmét. Hatala azonban nem tudta megerősíteni a Népszabadság értesülését, hogy erre májusban sor kerülhet, igaz nem is cáfolta. Mint mondta, a kiküldetés időpontjának eldöntése nem tartozik a rendőrség kompetenciájába.