Vágólapra másolva!
Pedofil képek közzétételével vádolják a XV. kerületi rendőrkapitányság egyik tisztjét - közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A tisztet előállították és az ügy kivizsgálásáig őrizetbe veszik. A tiszt a feltételezések szerint tavaly májusban tette közzé az interneten a pedofil fotókat.
Vágólapra másolva!

Pedofil képek közzétételével gyanúsít az ügyészség egy rendőrtisztet - közölte Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán. Dobos megerősítette a BRFK kommunikációs osztályának közlését, miszerint megállapították, hogy "a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitányság egy tiszti rendfokozatú munkatársa".

Az ügyben a BRFK vizsgálati főosztálya az olasz rendőrség megkeresése alapján rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki múlt év május 16-án a délutáni órákban tiltott pedofil felvételeket tett közzé számítógépéről az interneten - mondta Kozák László, a BRFK szóvivője. A XV. kerületi kapitányság munkatársát 2004. március 30-án előállították - tette hozzá. Az ügyben etikai eljárást rendeltek el. A további eljárást a Fővárosi Főügyészség folytatja a gyanúsított őrizetbe vétele mellett.

Dobos Gabriella elmondta: a pedofil képek közzététele minden esetben bűncselekménynek minősül, és a törvény szigorúan bünteti. Alapesetben három, minősített esetben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az elkövető. "A minősített esetet megalapozza például a felvételek forgalomba hozatala, az azokkal való kereskedés, vagy ha nagy nyilvánosság számára teszik hozzáférhetővé a képeket" - mondta Dobos.