Nem tekinthettek bele a brókerbizottság ellenzéki tagjai a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila lehallgatott telefonbeszélgetéseit rögzítő jegyzőkönyvekbe. Demeter Ervin elmondta: a Nemzetbiztonsági Hivatal nem vonta kétségbe a jogukat, hogy belenézhetnek a jegyzőkönyvekbe, de azt az utasítást kapták a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkártól, Tóth Andrástól, hogy ne adják oda azokat. A belügyminiszter állásfoglalása szerint a titkos jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatala sértene a nyomozás sikerét.

A brókerbizottság ellenzéki tagjai - Demeter Ervin elnök, Répássy Róbert és Szijjártó Péter fideszes, valamint Font Sándor MDF-es képviselők - szerdán ismét elmentek a Nemzetbiztonsági Hivatalba (NBH), hogy kikérjék a a sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila lehallgatott telefonbeszélgetéseit rögzítő jegyzőkönyveket. A képviselők egy héttel ezelőtt is kérték a jegyzőkönyveket, de nem kapták meg. Ezúttal is ez történt.

 

Az NBH épületéből távozva Demeter Ervin elmondta: az NBH munkatársai nem vonták kétségbe a politikusok azon jogát, hogy betekekinthetnek a jegyzőkönyvekbe. Azonban Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár azt az utasítást adta, hogy a dokumentumokat ne adják ki addíg, amíg a házelnök nem ad ki egy állásfoglalást arról, mire jogosít fel a képviselői jogállásról szóló törvény - közölte a brókerbizottság fideszes elnöke.

 

"Az úgynevezett brókerügyben keletkezett lehallgatási jegyzőkönyveknek a nyomozás befejezése előtti nyilvánosságra hozatala jelentősen sértené a folyamatban lévő nyomozati munka érdekeit" - foglalt állást Lamperth Mónika belügyminiszter a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár kérésére. A nemzetbiztonsági tájékoztatás szerint Lamperth Mónika tudatta Tóth Andrással azt is, hogy az országos rendőrfőkapitány álláspontját is figyelembe véve adott választ a korábbi kérdésére, amelyet az Országgyűlés brókerbizottságának elnöke által követelt iratok ügyében tett fel az államtitkár.

 

z ellenzéki politikusok - bár állításuk szerint erre nem lett volna szükség, mivel a lehallgatási jegyzőkönyvek nem tartalmaznak államtitkot - írásban is kérték a betekintés engedélyezését. Erre az NBH-nak nyolc napon belül kell válaszolnia. Demeter Ervin elismerte: korábban a Nemzetbiztonsági Hivatalban megmutatták már neki ezeket az iratokat.

 

A képviselők azt követően mentek át az NBH-hoz, hogy a brókerbizottság ismét nem fogadta el a napirendet, így nem tudott ülésezni. A Demeter Ervin által előterjesztett napirend első pontban a lehallgatási jegyzőkönyvek megismerését, második pontban pedig Tóth Károly MSZP-s bizottsági tag jelentéstervezetének megtárgyalását tartalmazta. Tóth Károly azonban Gulyás József SZDSZ-es politikus nevében is nemmel szavazott, mert azt akarta, hogy a napirend kizárólag a jelentéstervezet megtárgyalásából álljon. A bizottság alelnöke, Wiener György - Simon Gábor nevében is szavazva - tartózkodott.

 

Tóth Károly azzal magyarázta a napirendre vonatkozó javaslatát, hogy már késő van érdemi munkát végezni, mivel április 20-án lejár a bizottság mandátuma. Tóth emlékeztetett arra, hogy a bizottság munkájának elején beterjesztett egy javaslatot arról, milyen iratokat kellene bekérni, ezt azonban Demeter "tárgyalásra sem méltatta". "Most elkezdeni, úgy, mintha ma indult volna a bizottsági munka, az komolytalan" - jelentette ki a képviselő.