Nem vette át a honvédség a katonai rádiókat

Műszaki problémák miatt nem vette át a HM a Kongsberg cégtől megrendelt harcászati URH-rádiók első szállítmányát - értesült a Népszabadság. A mobiltelefonnál alig nagyobb kézi rádiók több, a szerződésben előírt feltételnek nem felelnek meg. Nem alkalmasak például a szöveges üzenetek biztonságos küldésére.

Nem vette át a honvédség a norvég Kongsberg cégtől megrendelt harcászati URH-rádiók első szállítmányát, a készülékek ugyanis több feltételnek nem felelnek meg - tudta meg a Népszabadság. A norvég vállalat kétszáz készüléket hozott Magyarországra abból a kilencezerből, amelyről szerződést kötött.

A csomaghoz csatolt iratok szerint a hiányosságok már a Norvégiában elvégzett vizsgálatokon is kiderültek. A Kongsberg azonban leszállította a rádiókat, az első ütem határideje ugyanis március 26-a volt. Ráadásul nemcsak műszaki problémák akadtak. A norvégok a kézi mellett háton hordható és autóba szerelhető modellt is küldtek, de egyelőre egyik sem kapta meg a magyar rejtjelfelügyelettől az engedélyt. A norvégok ígéretet tettek a problémák gyors megoldására.

A norvég cég még 2002-ben nyerte meg a rádiótendert, ám majdnem egy év telt el a szerződéskötés aláírásáig. Juhász Ferenc frissen kinevezett védelmi miniszter ugyanis sokáig lebegtette elődjének a választások előtt néhány nappal hozott döntésének jóváhagyását. Több szakértő azért adott hangot aggodalmának, mert új fejlesztésű, kellően ki nem próbált rádióval nyertek a norvégok.