Bármikor kilakoltathatják az ombudsmanokat

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) több mint két éve működik jelenlegi helyén, jogcím nélküli használóként. Az épületnek több tulajdonosa van, ráadásul az ombudsmanokon kívül az OTP egyes részlegei is ugyanabban a házban működnek. Az OBH és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság éve óta sürgeti a helyzet rendezését, a költségvetésből azonban nem biztosítanak pénzt az épület megvételére. Így egyrészt a hivatal magas bérleti díjat fizet, másrészt semmilyen beruházást nem végezhetnek.
Vágólapra másolva!

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) évek óta sürgeti a helyzet rendezését, hiába. Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok biztosa, még az éves beszámolóban is felhívta a figyelmet arra, hogy az OBH székházának jogi helyzete rendezetlen. Az ombudsmanok ugyanis jogcím nélküli használói az épületnek, amelyre még használatba vételi joguk sincs.

Wolf Erzsébet, az OBH hivatalvezetője az [origo]-nak elmondta: egy 1999-es kormányhatározat mondta ki, hogy a KVI-nek ebben az épületben, a Nádor utca 22-ben kell elhelyeznie a hivatalt. Az épület részben átnyúlik a Tüköry utcába is. Az OBH 2002 óta működik itt. Az ingatlannak több tulajdonosa van. A többségi tulajdonos - 80 százalékban - az V. kerületi önkormányzat, a kisebbségi tulajdonos az állam és a KVI. A KVI azonban csak úgy tudott tulajdont szerezni, hogy többségi tulajdont szerzett egy kft-ben, amely korábban az épületben működött. A KVI bérleti díjat fizet az önkormányzatnak az ingatlan önkormányzati tulajdonban lévő részének használatáért.

Az OBH hivatalvezetője szerint akkora összeget fizetnek az önkormányzatnak bérleti díjként, hogy abból már rég megvásárolhatták volna az épületet. A jogcím nélküli használat ráadásul a mindennapokban is gondot okoz a hivatalnak. Wolf Erzsébet példaként említette, hogy a törvény szerint idegen vagyon esetében nem végezhetnek beruházást, így például már az is problémát okoz, hogy le kellene szigetelni az ablakokat, de vita van arról, azt kinek kellene kifizetnie. "Csupán az önkormányzat jóindulatából vagyunk itt" - tette hozzá a hivatalvezető.

Ráadásul a hivatal azt is kifogásolja, hogy az épület felső emeletét és a tetőterét az OTP használja. "Nem túl kellemes, hogy ők is folyton rajtunk mennek keresztül" - mondta az OBH hivatalvezetője.

Mind a hivatal, mind a KVI rendszeresen szorgalmazza, hogy vagy szerezzék meg az egész épületre kiterjedő bérleti jogot vagy vásárolják meg az ingatlant az önkormányzattól. Ehhez azonban költségvetési támogatásra lenne szükség. "A megszorító intézkedések miatt erre jelenleg semmilyen kilátásunk" - vélte Wolf Erzsébet.