Májustól nőhet a menekültek száma

Vágólapra másolva!
Jelentősen nőhet Magyarországon a csatlakozás után a menedékkérők száma, mert az uniós szabályozás szerint a menekültügyi eljárást ott kell lefolytatni, ahol a kérelmező először a közösség területére lépett - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A menekültügyi eljárást annak a közösségi tagállamnak kell lefolytatnia, ahol a külföldi először lépett a közösség területére - áll a dublini egyezményben, melynek alapján május 1-jétől Magyarország is köteles mindazokat visszafogadni, akik bizonyíthatóan nálunk érkeztek az Európai Unióba.

Amikor Ausztria az EU tagjává vált, Bécsbe több ezer megkeresés érkezett, hogy az unió más országaiban illegálisan tartózkodó külföldit fogadják vissza, és hasonló mértékben nőtt a menedékkérők száma is. Jövő hónaptól viszont már Magyarország lesz az egyik külső határ, ezért Végh Zsuzsanna, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója szerint nekünk is hasonló "rohamra" kell felkészülnünk.

A főigazgató a Népszabadság kérdésére elmondta: a parlamenthez benyújtott törvénytervezet szerint a menedékjog iránti kérelmet benyújtó idegen személyes adatai mellett ujjlenyomatát is rögzíteni kell, és az adatokat továbbítják az uniós adatbázisba.