Orbán miatt tiltanák a politikát a szegedi templomoknál

Vágólapra másolva!
A szegedi polgármesteri hivatal egyik vezetője olyan javaslattal állt elő, amely felveti, hogy be kellene tiltani a politikai rendezvényeket a templomok közelében. A javaslat apropója, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök a héten a szegedi Dóm téren tartott gyűlést. A helyi MSZP-frakció vezetője támogatja a tiltást, amely ugyanakkor az [origo] által megkérdezett alkotmányjogász szerint alkotmánysértő.
Vágólapra másolva!

Sürgősségi indítványt nyújtott be a szegedi önkormányzat csütörtöki közgyűlésére a város polgármeseri hivatalában vezető - tanácsnoki - posztot betöltő, Centrum párti Pászti Ágnes. A 2002-es önkormányzati választáson szocialista és szociáldemokrata támogatással megválasztott képviselő azt javasolta, hogy a közgyűlés gondolkozzon el azon, nem kellene-e megtiltani a politikai gyűléseket a templomok és más vallási intézmények közelében - tudtuk meg a polgármeseri hivatal szóvivőjétől, Vécsey Ágnestől.

Forrás: MTI - Németh György
Fidesz-gyűlés a Dóm téren

A szóvivő az [origo] kérdésére elmondta, mindez annak kapcsán merült fel, hogy április 6-án Orbán Viktor Fidesz-elnök a Dóm téren tartott nagygyűlést. A csütörtöki közgyűlésen végül annyi történt, hogy a képviselők megszavazták, a legközelebbi, májusi ülésen ismét napirendre veszik a kérdést.

A kormánypárti többségű közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője, Révész Mihály az [origo]-nak elmondta, a helyi lapban több olyan olvasói levéllel találkozott, amelyek írói kifogásolták, hogy a Fidesz éppen a Dóm téren és éppen nagyhéten tartott gyűlést. Révész egyetért a levélírókkal, és személyes véleménye az, hogy templomok közelében ne legyenek politikai rendezvények. Hozzátette, azt sem támogatná, ha saját pártja akarna gyűlést tartani valamelyik templom mellett. Kérdésünkre elmondta: a frakció még nem alakította ki álláspontját, de vélhetően a többi szocialista képviselő is hasonló véleményen van, mint ő.

Az önkormányzati Fidesz-frakció vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnünk.

Megkerestük Kolláth György alkotmányjogászt, aki elmondta: nagy valószínűséggel alkotmánysértő lenne minden olyan rendelet, ami megtiltaná, hogy politikai rendezvényt lehessen tartani templomok közelében. A gyülekezési törvény ugyanis legfeljebb azt írja elő, hogy nem szabad a bíróságok és más közintézmények munkáját zavarni, templomokról azonban nem esik szó. Ha az önkormányzat mégis hozna egy ilyen tiltó rendeletet, akkor azzal alkotmányos alapjogot sértene - tette hozzá Kolláth, megjegyezve, hallott arról, hogy a Fidesz-gyűlés miatt merült fel a korlátozás ötlete, szerinte azonban egyedi esetekre nem hosszú időre szóló rendeletekkel kell válaszolni.

Pethő András