Ásóval és kaszával támadtak rendőrökre Kiskunhalason

Vágólapra másolva!
Három, kaszával és ásóval felfegyverkezett férfi támadt rendőrökre és egy határőrre Kiskunhalason. A rendőrök több figyelmeztető lövést leadtak, hogy visszavonulásra kényszerítsék támadóikat, majd körbezárták az épületet, ahová a fegyveresek bemenekültek. Két támadót elkaptak, harmadik társukat keresik.
Vágólapra másolva!

Kaszával, ásóval támadt rá a rendőrökre és egy velük szolgálatot teljesítő határőrre három férfi Kiskunhalason hétfőn késő este. A rendőrök a határőrrel együtt egy családi konfliktus miatt akartak intézkedni, támadóikkal a megadott helyszín közelében, Kiskunhalas egyik utcáján találkoztak össze - közölte Ferenczi László alezredes, a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.

A férfiak a rendőrök láttán ásót, kaszát ragadtak és támadásba lendültek, egyikük pedig a szolgálati gépkocsi visszapillantó tükrét is letörte - mondta a szóvivő. A rendőrök több figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe, erősítést kértek. Az időközben egy házba behúzódó támadók közül kettőt elfogtak, majd megbilincseltek az épületet körbezáró rendőrök, határőrök és a vagyonvédelmi alapítvány munkatársai, egyiküknek azonban az erősítés megérkezése előtt sikerült elmenekülnie.

A két férfit őrizetbe vették, a harmadikat keresik. Ellenük csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett és rongálás vétség gyanúja miatt tett feljelentést a kiskunhalasi rendőrkapitányság vezetője a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Ügyészségi Nyomozó Hivatalánál. A parancsnoki kivizsgálás megállapította, hogy az intézkedés és a figyelmeztető lövés leadása, illetőleg a bilincselés jogszerű, szakszerű és indokolt volt - tette hozzá a rendőrségi szóvivő.