Polthoz fordul az MSZP a Fidesz-szórólapok miatt

Az MSZP eljárást kezdeményez a legfőbb ügyésznél a Fidesz petícióját tartalmazó szórólap ügyében. Zuschlag János szocialista képviselő szerint ugyanis törvénysértő, hogy a szórólapokon nem tüntették fel, hogy kik készítették.

"Egyértelmű, hogy törvénysértő a Fidesz szórólapjainak terjesztése" - jelentette ki a Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselő. A sajtótörvény alapján minden nyilvánosan terjesztett röplapon, szórólapon és plakáton fel kell tüntetni, hogy ki készítette azt. A törvény kimondja, ha nincs impresszum, akkor a sajtótermék nem közölhető nyilvánosan - közölte Zuschlag.

"Ebben a konkrét esetben sem a Fidesz, sem a Fidelitas nem szerepel a szórólapon" - mondta a képviselő. Az MSZP ezért arra kéri a legfőbb ügyészt, hogy indítson vizsgálatot, akadályozza meg a röplapok további nyilvános terjesztését, illetve szankcionálja az eddig bekövetkezett jogsértést - jelentette ki a politikus.

Zuschlag János Szitka Péter képviselőtársával korábban az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordult ebben az ügyben, ám az hatáskör hiányában kétszer is elutasította beadványukat.

Ha a röplapon hivatalosan nem szerepel a Fidesz vagy a Fidelitas, akkor az a kérdés is felmerül, miből finanszírozták az anyagot - mondta a szocialista képviselő. A költségvetés módosítását kezdeményező nemzeti petíciót és az azzal összefüggő aláírásgyűjtést Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hirdette meg március végén, a szövetség első gyűlésén.

KAPCSOLÓDÓ CIKK