Robbantásra készültek Budapesten

Vágólapra másolva!
Terrorakció előkészítésének gyanúja miatt folytatott kedden akciókat a rendőrség Budapesten. Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek arról, hogy az ügynek hány gyanúsítottja van. A rendőrség illetékesei egy magyar gyanúsítottról beszélnek, a Havaria Press ugyanakkor úgy tudja, három arab férfit vettek őrizetbe. A hírügynökség információi szerint a kedden Magyarországra érkezett izraeli államfő ellen készült merénylet, ezt azonban az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője tagadta.
Vágólapra másolva!

Rendőri intézkedés van folyamatban terrorcselekményre való előkészülés gyanúja miatt - közölték az [origo]-val az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtóosztályán. Németh Lajos, az ORFK kommunikációs igazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: "Házkutatások, kihallgatások, előállítások vannak folyamatban".

Ellentmondásos hírek jelentek meg a gyanúsítottak számáról. Egy magyar gyanúsított őrizetbe vételéről beszélt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Garamvölgyi emellett tagadta azokat a hírügynökségi jelentéseket, amelyek szerint a terrorfenyegetés összefüggésben lenne Móse Kacavaz izraeli államfő budapesti látogatásával. A rendőrség korábban nem kívánt részleteket elárulni. Délután sajtótájékoztatót tartanak az ügy miatt.

Egy gyanúsítottról beszélt Petőfi Attila alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság osztályvezetője is az AP amerikai hírügynökségnek. A jeruzsálemi elnöki hivatal szóvivője szintén egy gyanúsítottról beszélt, bár megjegyezte, hogy a részletekről ő sem tud.

A Havaria Press ugyanakkor úgy tudja, hogy az ORFK emberei három arab férfit vettek őrizetbe a fővárosban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbantásos merényletet akartak elkövetni a kedden Magyarországra érkezett izraeli államfő, Móse Kacav ellen. A hírügynökség úgy tudja, az ügyben 5 helyszínen tartanak házkutatást a rendőrök, akiket külföldi titkosszolgálatok figyelmeztettek az akcióra. A Reuters brit hírügynökség és az izraeli rádió is három gyanúsítottról számolt be.

Móse Kacav jeruzsálemi hivatala szerint terrorista összeesküvés célpontjává vált Magyarországon az izraeli államfő. Kacav hivatala közölte, hogy az államfő a tervek szerint folytatja magyarországi látogatását, csütörtökön jelen lesz a budapesti Holokauszt Dokumentációs Emlékközpont felavatásán.

Az MTI információi szerint a robbantásos akció célpontja a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Emlékközpont lett volna.

A Jerusalem Post úgy tudja, az izraeli biztonsági szervek nem kaptak olyan konkrét figyelmeztetést, hogy Kacav ellen merénylet készül. A BBC News információi szerint ugyanakkor Kacav útját már négyszer elhalasztották biztonsági okok miatt. Azt pedig az izraeli biztonságiak is elismerték, hogy Kacav védelmét jelentősen megerősítették Ahmed Jasszin sejk, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezetőjének március 22-i likvidálása óta.

Kacav három lépés távolságot javasol Mádlnek

Fotó: EPA
Móse Kacav

Móse Kacav kedden, miután találkozott Mádl Ferenc államfővel. újságíróknak azt mondta: "Bízom a magyar biztonsági erőkben, és ugyanakkor bízom az izraeli biztonsági erőkben is". "Viccesen azt mondtam a magyar elnöknek, hogy jobb, ha ma három lépés távolságot tart tőlem" - tette hozzá. Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök kijelentette: egyelőre nem tudni, komoly-e a fenyegetés. "Biztosak vagyunk abban, hogy az elnök úr biztonságban van Magyarországon" - idézi az MTI.

Az izraeli államfő kiemelt szintű védelemben részesül, az izraeli delegáció útját a levegőben rendőrségi helikopter kíséri. A budai Várban, ahol Mádl Ferenc államfő fogadta a vendéget, az MTI helyszínen lévő munkatársa szerint mesterlövészek álltak a volt honvédparancsnokság, illetve a királyi palota tetején.

A Dísz tér sarkán, ahol a delegáció elhaladt, a lakóknak csukva kellett tartaniuk az ablakokat és informálisan már napokkal korábban arra is megkérték őket, hogy a "függöny mögül se nézelődjenek". A lakóépületek kapujában ellenőrizték a ki- és belépőket. A környékről a gyalogosakat, köztük a sok külföldi turistát, elküldték.

Móse Kacav egy német rendszámú, feltehetően külön erre az alkalomra bérelt, páncélozott, elfüggönyözött Mercedes autóban érkezett a repülőtérről a budai Várba, a Sándor-palotához. A delegáció szabadtéren zajló ünnepélyes fogadása alatt a kormányőrség és a rendőrség autókkal "eltorlaszolta" a környéket. Az izraeli államfő háromnapos látogatása során jelentős útlezárásokra kell számítani a fővárosban.