Zsidó múzeumot robbantott volna az őrizetbe vett férfi

Vágólapra másolva!
Egy palesztin származású magyar fogorvost vett őrizetbe kedden a rendőrség terrorfenyegetés előkészítésének gyanúja miatt - közölte keddi sajtótájékoztatóján az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ORFK szerint a férfi tavaly novemberben ajánlatot kért robbanóanyag beszerzésére, egy budapesti zsidó múzeum felrobbantásához. A rendőrség tagadta azokat a hírügynökségi információkat, melyek szerint a férfi Móse Kacav, Magyarországon tartózkodó izraeli államfő ellen akart merényletet elkövetni. Az ORFK szerint sem meghatározott időpontja, sem célszemélye nem volt a tervezett akciónak.
Vágólapra másolva!

Nincs összefüggésben Móse Kacav izraeli államfő budapesti látogatásával, hogy őrizetbe vettek egy arab származású magyar állampolgárt terrorfenyegetés előkészítése bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte Salgó László országos rendőrfőkapitány. A tervezett merényletnek nem volt meghatározott időpontja és célszemélye sem - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) sajtótájékoztatóján Petőfi Attila, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság helyettes vezetője.

A rendőrök egy 42 éves, Budapesten élő, palesztin származású magyar állampolgárt vettek őrizetbe, aki fogorvosként dolgozik, és a Bartók Béla úti iszlám közösség imámja. Ha bebizonyosodik, hogy a férfi terrorakciót próbált előkészíteni, 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. A férfi egyelőre nem tett vallomást.

A rendőrség szerint a palesztin férfi tavaly novemberben barátaitól ajánlatot kért robbanóanyag beszerzésére, hogy "egy budapesti zsidó múzeumot robbantsanak fel". Az MTI korábbi információi szerint a robbantásos akció célpontja a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Emlékközpont lett volna. A rendőrök nem tudták, vagy nem akarták elárulni, hogy valóban a napokban megnyíló múzeum lett volna a célpont.

Az ügy kapcsán a rendőrség kedd hajnalban öt budapesti helyen tartott házkutatásokat. Robbanóanyagot, fegyvert nem találtak a házkutatások során, azonban a rendőrök szerint olyan feljegyzésekre bukkantak, amelyek alátámasztják a fogorvos elleni gyanút, amelyet a telefonlehallgatások is megerősítettek. A férfi egyébként tagadta, hogy terrorakcióra, robbantásra készülődött volna.

Petőfi Attila elmondta azt is: az ügyben van másik két érintett, mindketten szíriai állampolgárok, akik a robbanóanyagot szállíthatták volna, de korábban már más bűncselekmények miatt őrizetbe vették őket. A két szír férfit ebben az ügyben tanúként hallgatták ki.

"Nincs információnk, hogy az őrizetbe vett személyek kapcsolatban állnának az al-Kaidával, vagy más nemzetközi terrorszervezetekkel" - mondták el a rendőrség vezetői. "Magyarországon továbbra sincs közvetlen terrorveszély" - jelentette ki Pál Tibor belügyi államtitkár, aki szerint az ország biztonsági helyzete nem változott, és továbbra sem vagyunk célpontja a nemzetközi terrorizmusnak.

Ellentmondó információk

Korábban egymásnak ellentmondó hírek jelentek meg a gyanúsítottak számáról. Egy magyar gyanúsított őrizetbe vételéről beszélt Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. A rendőrség akkor nem kívánt további részleteket elárulni. Egy gyanúsítottról beszélt Petőfi Attila is az AP amerikai hírügynökségnek. A jeruzsálemi elnöki hivatal szóvivője szintén egy gyanúsítottról tudott.

A Havaria Press ugyanakkor azt jelentette, hogy az ORFK emberei három arab férfit vettek őrizetbe a fővárosban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbantásos merényletet akartak elkövetni a kedden Magyarországra érkezett izraeli államfő, Móse Kacav ellen. A hírügynökség szerint a rendőröket külföldi titkosszolgálatok figyelmeztettek az akcióra. A Reuters brit hírügynökség és az izraeli rádió is három gyanúsítottról számolt be.

Biztonságban érzi magát az izraeli államfő

Móse Kacav kedden délután közölte: teljes biztonságban érzi magát Magyarországon, hisz és bízik az izraeli és a magyar biztonsági szolgálatokban. "Tudomásom van arról, hogy négy arab embert megelőző céllal, hangsúlyozom, megelőző céllal letartóztattak" - idézi az MTI. Kacav kijelentette: a látogatás a tervezett programnak megfelelően folytatódik.