Több száz szélsőséges iszlamista fenyegeti Magyarországot

Vágólapra másolva!
A Magyar Iszlám Közösség vezetője szerint több száz szélsőséges iszlamista van Magyarországon és addig nem múlik el a terrorfenyegetés, amíg az ő bázisukat fel nem számolják. A rendőrség szerint azonban a szélsőségeseknek nincs infrastruktúrája Magyarországon, így igen csekély a valószínűsége, hogy terrorakciót akarnának elkövetni hazánkban. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a kedden terrorfenyegetés gyanúja miatt letartóztatott palesztin férfi nem a Magyarországra látogató zsidó államfő ellen tervezett merényletet. Keddi őrizetbe vételét azzal indokolta, hogy "ilyen kiemelt személy látogatásakor a minimális kockázatot sem lehet vállalni".
Vágólapra másolva!

A rendőrség szerdán indítványozza az ügyészségnek, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a terrorfenyegetés előkészítése miatt őrizetbe vett palesztin származású magyar állampolgárt - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója. A rendőrség álláspontja szerint elegendő bizonyítékot találtak a gyanúsított előzetes letartóztatására, bár a házkutatás során robbanóanyagot, robbanószert, vagy lőszert nem leltek - tette hozzá Garamvölgyi László, megjegyezve: "más tárgyi bizonyítékot, iratokat viszont találtak a rendőrök, amelyeknek kiértékelése folyamatban van".

Nem változott Magyarország besorolása a terrorveszélyt illetően azután sem, hogy kedden őrizetbe vették az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) emberei azt a palesztin származású magyar fogorvost, akit terrorcselekményre való felkészüléssel gyanúsítanak - közölte Zsombok György, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság főosztályvezetője a Magyar Televízió szerda reggeli műsorában. "Ennek az eseménynek a kapcsán Magyarország besorolása, tehát hogy nem terrorveszélyeztetett ország, nem változott" - jelentette ki Zsombok.

Az ezredes hozzátette, a kezdeményezés, amely a kísérleti szakaszba sem jutott el, azért nem változtatta meg Magyarország megítélését, mert nem külföldi megrendelésre, valamilyen terrorszervezet instrukcióin alapult. Zsombok elmondta: a megalapozott gyanú szerint a férfi egy zsidó objektum - az ORFK szerint múzeum - ellen tervezett robbantásos merényletet, amihez társakat gyűjtött, de ebben a szakaszban megrekedt a bűncselekmény.

Zsombok György arra a kérdésre, milyen múzeum ellen irányult a tervezett bűncselekmény, kijelentette: "nincs konkrétan megnevezett objektum". Zsombok elmondta azt is, attól a két szíriai férfitól, akiket a fogorvos megpróbált bevonni tervének végrehajtásába "konkrét, bizonyíték szintű vallomásunk van". A két férfi, akiket más bűncselekmények miatt már őrizetbe vettek korábban, április első napjaiban tett vallomást. Az ellenőrizetlen információk március utolsó napjaiban kerültek a rendőrségre, ezután megkezdték az ellenőrzéseket, együttműködve a Nemzetbiztonsági Hivatallal - közölte Zsombok.

"Gyakorlatilag március végétől tegnap hajnalig ezt a munkát, ezt a feladatot végeztük el" - mondta arra a kérdésre, miért csak az izraeli elnök budapesti látogatásának első napján vették őrizetbe a férfit, azt a látszatot keltve, hogy e két esemény között összefüggés van. "Abszolút logikusnak tartom az összefüggés-keresést, és én azt nem is rejtem véka alá, hogy van ilyen jellegű összefüggés" - jelentette ki.

Zsombok mindezt annak ellenére közölte, hogy az ORFK vezetői kedden tagadták, hogy a tervezett akciónak és Móse Kacav izraeli államfő keddi látogatása között összefüggés lenne. Megjegyezve: a kockázat nő, ha védett személy jár az országban. A rendőrség megkezdte a keddi házkutatások során lefoglalt, jelentős részben arab nyelvű dokumentumok fordítását és elemzését, ez a munka azonban még kezdeti fázisban van.

Lamperth Mónika belügyminiszter is tagadta a szerdai kormányszóvivői sajtótájékoztatón, hogy a férfi letartóztatása és Móse Kacav látogatása között közvetlen összefüggés lenne. Nem az izraeli elnök volt a célpont, de ilyen kiemelt személy látogatásakor a minimális kockázatot sem lehet vállalni - fogalmazott. Lamperth az ügy kapcsán megjegyezte: egyre több jel utal arra, hogy Európa térségében nő a konfliktusok száma. Ez Magyarországra is vonatkozik, de nem azt jelenti, hogy nőtt volna a terrorfenyegetettség hazánkban.