Rendőrkézen a XVII. kerületi zsaroló

Vágólapra másolva!
Zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya eljárást indított a csütörtökön őrizetbe vett O. Attila 34 éves budapesti lakos ellen -nyilatkozta a BRFK sajtóügyeletese.
Vágólapra másolva!

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint O. Attila 2004. április 15-én 16 óra körüli időben a Budapest XVII., Szigetcsép utca egyik családi házában feltehetően lőfegyverrel megfenyegette az ott lakó 32 éves hölgyet és vele egy valótlan tartalmú okiratot íratott alá, majd a sértettel egy hangfelvételt készített, mellyel annak férjét fizetésre kívánta kényszeríteni. Ezután a hölgyet és két öt éves gyermekét megkötözte, szájukat leragasztotta és a helyszínről eltávozott. A sértettnek sikerült kiszabadítani magát és segítséget kérni a szomszédoktól, akik értesítették a rendőrséget.

A XVII. kerületi rendőrkapitányság kiérkező járőre 17 óra körüli időben a helyszínre visszatérő O. Attilát elfogta. A további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Főosztálya folytatja le.