Sport terén tavaly óta nincs sok különbség egy magyar és egy EU-s sportoló között, legalább is jogi téren. A csatlakozást leginkább a futballistáink várhatják, akik előtt végre megnyílik az eddig bürokratikus akadályokkal nehezített út a világ egyik legjobb bajnoksága, az angol előtt. Az más kérdés, hogy nem fognak kapkodni értük.

A magyar sportolók tavaly óta már szinte azonos jogokkal bírnak az EU-tagországok klubjaiban, mint uniós sporttársaik. Múlt évben ugyanis az Európai Bíróság egy precedensértékű határozatában kimondta, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt álló országok sportolóit ugyanazok a jogok illetik meg a sportkluboknál, mint az EU-s játékosokat. A bíróság döntése értelmében az egyes sporthatóságok nem limitálhatják az uniós országokban a profi játékosok számát a liga- és a kupameccseken abban az esetben, ha a sportolónak érvényes tartózkodási engedélye van az adott országban.

Ezt egy Németországban játszó szlovák kézilabdás intézte el, aki azért fordult az Európai Bírósághoz, mert szerinte törvénytelenül akadályozták a játékjogát. Ugyanis az ottani szabályok szerint addig csak két EU-n kívüli játékos szerepelhetett egyszerre a pályán. A bíróság a Szlovákiával megkötött csatlakozási szerződés megkülönböztetést elvető klauzulájára hivatkozott ítéletében, ráadásul azt is kimondta, hogy nem csak a csatlakozó országok, hanem további sok tucat országgal kapcsolatosan is érvényben van ez a klauzula.

Az EU-s csatlakozás elsősorban a tartózkodási engedélyeket egyszerűsítheti le (amely feltétele a külföldön való profiskodásnak). Ennek lényegében egyetlen korlátja, hogy elégséges pénzügyi forrással kell rendelkezzen a személy ahhoz, hogy ne szoruljon a fogadó országban szociális támogatásra.

A magyar sportolók, elsősorban a focisták előtt eddig Nagy-Britanniába nem nyílt meg az út, mivel számos adminisztratív feltételt támasztottak a nem EU-tag futballisták elé (az angol szövetség szabályai szerint az szerződés aláírását megelőző két évben a válogatott mérkőzések legalább 75 százalékán játszani kell). Az egyik magyar focista (Kovács Péter) azért várja különösen a csatlakozást, mert akkor eltűnik ez az akadály, és akkor Angliába (valószínűleg a Nottingham Forestbe) tud igazolni.

A jogegyenlőséghez egy magyar futballista is hozzátett valamit: Balog Tibor pert nyert belga klubja ellen, hogy lejárt szerződése után ne kérjenek érte pénzt. Ezzel a Bosman-szabály egyik felét (érvényes szerződésük lejárta után bárhova szabadon igazolhatók) kiterjesztették a tagjelölt országokra is.