Vágólapra másolva!
A három független jelölt közül Szabó Zoltán, az összeférhetetleség miatt 2003 decemberében felmentett városvezető nyerte Túrkevén a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást.
Vágólapra másolva!

Rácz Kálmán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kisváros polgármesteri hivatalának jegyzője, a helyi választási iroda vezetője szerint az előzetes végeredmény azt mutatja, hogy a 3399 érvényes szavazatból a győztes Szabó Zoltán 2053 voksot mondhat magáének.

A másik két aspiráns közül Cseh Sándor a helyi gimnázium és szakközépiskola igazgatója 930, míg Németh István 416 szavazatot kapott. Az utóbbi jelölt 1990 és 2002 között három választási cikluson át volt Túrkeve első embere.

Az időközi választáson Túrkeve 8053 szavazásra jogosult polgárának 42 százaléka élt a voksolás lehetőségével. Szabó Zoltán a nem hivatalos végeredmény ismeretében azt nyilatkozta: 30 nap áll rendelkezésére, hogy a bíróság által megjelölt összeférhetetlenségi okot, állatorvosi kamarai tagságát szüneteltesse.

"Akárcsak 2002 őszén történt megválasztásom után, már holnap reggel megkezdem polgármesteri munkámat, amelyhez újabb erőt ad a kevi szavazók irántam kifejezett bizalma" - fűzte hozzá.