Meggyanúsították a szüléseket időzítő orvost

Vágólapra másolva!
Gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítja a rendőrség a MÁV kórház korábbi orvosát, aki a gyanú szerint ügyeleti idejére időzítette a szüléseket, ezzel veszélybe sodorva a terhes asszonyok és az újszülöttek egészségét. A rendőrség szerint az orvos gondatlansága miatt egy tavalyi szülés után egy kismama méhét el kellett távolítani, mulasztása maradandó fogyatékosságot okozott. Egy másik asszony pedig ennél az orvosnál vesztette életét szüés közben. A szülész tagadja a bűncselekmények elkövetését.
Vágólapra másolva!

A rendőrség meggyanúsította a MÁV Kórház egykori orvosát, H. Szabolcsot, aki azért vált ismertté, mert a feltételezések szerint ügyeleti idejére időzítette a szüléseket. Az orvos tagadja a bűncselekmény elkövetését, de részletes vallomást nem kíván tenni - közölte Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) osztályvezetője csütörtökön. "H. Szabolcsot szerdán két rendbeli foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekményével gyanúsítottuk meg, melyből az egyik minősített eset" - mondta Fülöp.

A gyanú szerint az orvos tavaly szeptember 10-én, illetve 11-én levezetett két szülésnél foglalkozása szabályainak gondatlan megszegésével két nő életét, testi épségét, egészségét közvetlen veszélynek tette ki. A két szülő nő közül az egyiknek a mulasztások következtében el kellett távolítani a méhét, ezért az orvost a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot okozó, minősített esetével gyanúsította meg a rendőrség.

A másik kismama a szülést követően meghalt. Az orvos-szakértői vélemény azonban ez esetben nem állapította meg azt, hogy a mulasztással ok-okozati összefüggésben áll a halálos eredmény, így csak a bűncselekmény alapesete állapítható meg - mondta a BRFK osztályvezetője. A törvény szerint a minősített eset három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Fülöp Valter elmondta, hogy szerdai kihallgatásakor H. Szabolcs tagadta a bűncselekmény elkövetését és megtagadta a részletes vallomástételt.

A MÁV Kórház decemberben tett feljelentést saját szülészorvosa ellen. A vizsgálatok megállapították, hogy H. Szabolcs egy év alatt kirívóan sok, 454 szülést vezetett le, ezek fele az orvos ügyeleteinek idejére esett. A BRFK őrnagya elmondta: szakértők szerint a MÁV Kórházban egy orvosnál évi körülbelül 50-100 szülés az átlagos. A második legtöbb szülést levezető orvosnak az utóbbi egy évben mintegy 200 szülése volt. H. Szabolcs ügyében a BRFK úgynevezett levelező tanúkihallgatást alkalmaz, és egy előre összeállított kérdéssort juttat el a 454 kismamának. A válaszokat szakértő fogja kiértékelni - mondta a BRFK osztályvezetője.

"Várhatóan több hónapig is eltarthat a nyomozás befejezése" - tette hozzá Fülöp Valter. Decemberben a MÁV Kórház főigazgatója úgy nyilatkozott egy napilapnak, hogy feltevésük szerint az orvos évek óta mesterségesen előre hozta a szüléseket, hogy saját ügyeleti idejében tudjon minél több csecsemőt a világra segíteni. Az orvos munkaviszonyát később más szabálytalanságok elkövetése miatt szüntette meg a MÁV Kórház.