Ötszáz kocsival demonstrálnak kedden a taxisok

Vágólapra másolva!
Ötszáz autóval vonulnak a Parlament elé jövő hét kedden a taxisok, így tiltakozva a drosztrendelet ellen. A fuvarozók szerint az április elsején életbe lépett jogszabály betarthatatlan. A taxisok csütörtökön 50 autóval vonultak a városházára titakozásképp.
Vágólapra másolva!

A drosztrendelet haladéktalan felfüggesztését és úraforgalmazását követelte a budapesti taxis társaságok ötven képviselője csütörtökön budapesti megtartott demonstrációján. Horváth Pál, a Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetségének (Fodesz) elnöke a taxisok követeléseit tartalmazó petíciót adott át Tóth Attilának, a Fővárosi Polgármesteri Hivatal illetékes ügyosztályvezetőjének és Juharos Róbertnek (Fidesz), a Fővárosi Közgyűlés jogi bizottság vezetőjének.

A Fodesz elnöke elmondta: azt is kérik, hogy a rendelet visszavonásának kérdését a közgyűlés vegye fel csütörtöki ülésének napirendjére, és az ülésen felszólalhassanak a taxisok képviselői. Közölte: a szakma azért tiltakozik, mert a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott április elsején hatályba lépett drosztrendelet szerintük betarthatatlan.

A rendelet szerint csak a kijelölt 1255 helyen várakozhat és vehet fel utasokat a több mint 7 ezer taxis. A taxisok álláspontja szerint csupán 600-700 beálló elfogadható szakmailag, ráadásul olyan fontos helyeken, mint a Volán-pályaudvarok és a közintézmények előtti terület, nem jelöltek ki drosztokat. Nehezményezik azt is, hogy az V. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő területek, ahol a fővárosban a legnagyobb, egymilliós utasforgalmat bonyolítanak le a taxisok, mindössze 33 droszt áll rendelkezésre, mert a megállók megépítésére még nem írtak ki közbeszerzési pályázatot.

Tóth Attila ügyosztályvezető közölte: a fővárosi önkormányzat vezetése kész a tárgyalások újrakezdésére és Demszky Gábor főpolgármester a közgyűlésen tájékoztatja a képviselőket a kialakult helyzetről, ám a téma napirendre vételéről a közgyűlésnek kell döntenie.

Horváth Pál közölte, hogy addig folytatják a tiltakozó akciókat, amíg nem érnek el eredményt. Közölte, jövő kedden a parlament előtt 500 taxis részvételével szerveznek demonstrációt.