Büntetlenség ezer csempésznek

Vágólapra másolva!
Egy pénteki ügyészi utasítás szerint a vám- és pénzügyőrség azonnali hatállyal megszüntette az Európai Unióból származó árukra elkövetett csempészet és vámorgazdaság miatt indított valamennyi nyomozását. A döntést követően legkevesebb ezer emberrel szemben szűnt meg az eljárás - írja a Népszabadság. Az uniós tagállamokból származó árukat május elsejétől a vámunió miatt nem lehet csempészni, tehát nem is büntetendő ez a cselekmény.
Vágólapra másolva!

Pénteken, két órával a munkaidő vége előtt a Legfőbb Ügyészség telefaxon utasította a Fellebbviteli Főügyészség útján a megyei főügyészségeket és az illetékes nyomozó hatóságokat az európai uniós árukra elkövetett valamennyi csempészet és vámorgazdaság miatt indított büntetőeljárás azonnali megszüntetésére - tudta meg a Népszabadság. Csak a VPOP-n 329 büntetőeljárásban több mint ezer gyanúsítottal szemben szüntették meg péntek délután "bűncselekmény hiányában" a büntetőeljárást. A megszüntetett eljárások között találhatók az elmúlt évek többmilliárdos komputercsempész-ügyei.

A Legfőbb Ügyészség azzal indokolta a döntést, hogy a vámtörvényt május elsejétől felváltó, a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló törvény "nem tartalmazza a magyar jogszabályokban a csempészet tényállási elemeiként meghatározott vámáru és vámteher fogalmát". Az uniós tagállamokból származó árukat május elsejétől a vámunió miatt értelemszerűen nem lehet csempészni, tehát nem is büntetendő ez a cselekmény. A Btk. 2. paragrafusa szerint, ha az elbírálásakor az adott cselekmény nem bűncselekmény vagy enyhébb megítélésű, mint az elkövetéskor volt, akkor az új törvényt kell alkalmazni. Az utasítás értelmében az ügyészi, illetve bírói szakban lévő eljárásokat is meg kell szüntetni, illetve azok megszüntetését indítványoznia kell a bíróságnak.

A Népszabadság által megkérdezett jogászok szerint az ügyészség állásfoglalása burkolt amnesztia azok számára, akik az elmúlt években az Európai Unióból származó árukat csempésztek az országba. Az amnesztia azonban törvényhozási jogkörbe tartozik, és nem az ügyészségébe.

Kolláth György alkotmányjogász szerint jogalkotói hiba történt. A jogalkotónak kellett volna meghatároznia, hogy a csatlakozás előtt uniós eredetű árukra elkövetett csempészet és vámorgazdaság miatt a csatlakozás előtt indított eljárások gyanúsítottjaival szemben miképpen kell az eljárást lefolytatni, illetve befejezni. Végső soron akkor, amikor a cselekményt elkövették, tettük bűncselekmény volt, amivel milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek.