Vágólapra másolva!
Elmarad a Parlament elé keddre meghirdetett taxisdemonstráció, a városháza ugyanis hatvannapos moratóriumot hirdet a drosztrendelet végrehajtására. A két hónapot újabb drosztok felkutatására és kialakítására próbálják felhasználni - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A fővárosi kereskedelmi és turisztikai bizottság elnöke, Rusznák Imre hétfőn megállapodott a taxisszervezetek képviselőivel, mások között Horváth Pállal, aki a múlt héten tudatta: újabb és újabb autós tömegdemonstrációkat szerveznek mindaddig, amíg a szerintük elfogadhatatlan jogszabályt részben vagy egészben vissza nem vonják. A taxisok tiltakoznak az ellen, hogy olyan szolgáltatásért - droszthasználatért - fizessenek, amelyet nem vehetnek igénybe: csak egy töredéküknek jut beállóhely.

A hétfői döntés azt jelenti, hogy a drosztrendelet tovább él ugyan, a taxisoknak azonban két hónapig nem kell tartaniuk a rendeletben foglalt szankcióktól, tehát tovább várakozhatnak droszton kívül is szabad jelzéssel. Rusznák a Népszabadság kérdésére közölte: a 17 ezer forint plusz áfa éves droszthasználati díjat május elsejéig be kell fizetni, két hónapig azonban azokat sem bántják, akik a nem fizetéssel sértenek szabályt. A két hónapot, a taxisokat képviselő szervezetek, újabb drosztok felkutatására és kialakítására igyekeznek felhasználni.