Dávid Ibolya kritizálja Orbán újabb 180 fokos fordulatát

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor azzal a nyilatkozatával, hogy felejtsük el a hagyományos jobb- és baloldalt, nincs is értelme ilyen kategóriákban gondolkodni, újabb 180 fokos fordulatot hajtott végre - mondta a Magyar Demokrata Fórum elnöke csütörtökön Székesfehérvárott, a kisgazdapárt és a Vállalkozók Pártja vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

"Orbán Viktor ezzel a nyilatkozatával elhagyta és magára hagyta a korszerű, keresztény, európai gondolkodású embereket, újabb 180 fokos fordulatot hajtott végre" - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva Dávid Ibolya.

A politikus szerint a Fidesz elnöke "elirigyelte" Medgyessy Péter közös európai uniós képviselői lista állítására vonatkozó javaslatát, és azt "a hazai palettán kívánja megvalósítani".

Az MDF és a Fidesz lehetőséges együttműködésére vonatkozó kérdésre válaszolva, Dávid Ibolya azt mondta, hogy túléltek már "nagy fordulatokat". "Majd amikor kikristályosodik a végső álláspont, és egy kormányzati felelősség egy asztalhoz ültet minket, akkor egy közös kormányprogram megalkotásában az MDF partner, amennyiben alakítólag a maga hagyományos programját, értékrendjét képviselni fogja és képviselni tudja" - fogalmazott a pártelnök.

"A politika nem érzelmek, hanem programok és értékrend kérdése. Ez a nyilatkozat ma ellentmond a világnézeti, értékalapú és értékrendi politizálásnak" - tette hozzá. Dávid Ibolya szerint "ami ma van, az a közélet zsákutcája", mert a mostani, történelmi időkben, "amikor az európai uniós csatlakozás nagy kérdéseket tesz fel", nem lényegi kérdésekről szól a vita, a közéletben "mindenki az orráig lát, a pillanatnyi politikai hasznot próbálja lefölözni".

Szólt arról, hogy ciklusról ciklusra egymásra épülő módon kellene felhasználni a rendelkezésre álló anyagi- és energiaforrásokat. "Nem igaz, hogy négyéves ciklusokba lehet gyömöszölni egy ország életét", sokkal felelősebb politizálás kellene ahhoz, hogy megtaláljuk azokat a közös nevezőket, amelyek mentén egymásra épülve lehet gazdaság- társadalom- és nemzetpolitikát folytatni - hangsúlyozta Dávid Ibolya.

Az MDF elnöke rámutatott: míg a gazdasági élet szereplőinek a többsége tisztességesen, saját vagyonát kockáztatva dolgozik, "van egy szűk réteg, amely lassan arra specializálódik, hogy lehet az állami pénzeket megcsapolni", mégpedig a legkönnyebb úton, a politikusokon, döntéshozókon keresztül.

"Nekünk Európában a tisztességünk múlik azon, hogy mennyire leszünk hatékonyak az elkövetkező időben a korrupció ellen", és a küzdelem hatékony lépéseket, jogalkotási munkát és minden párt részéről eltökélt szándékot igényel - mondta az MDF elnöke.

Dávid Ibolya este Bélafi Antallal, az FKGP ügyvezető alelnökével és Takács Jánossal, a Vállalkozók Pártja ügyvezető alelnökével közös fórumot tartott.