Az oltásellenes szülőknél maradhatnak gyerekeik

Vágólapra másolva!
Elutasította a szentesi bíróság azt a keresetet, melyben a gyámhatóság kérte, hogy egy oltásellenes házaspár ne nevelhesse tovább gyermekeit. A bíróság által kirendelt orvos szakértők szerint a védőoltások elmaradása és a  vegetáriánus étrend nincs rossz hatással a gyerekek fejlődésére.
Vágólapra másolva!
Elítélték az oltásellenes szülőket/itthon/20040430eliteltek.htmlAz orvosok ragaszkodnak a védőoltásokhoz/itthon/20040423orvosok.htmlSzembeszállnak a túlzott szigorral az oltásellenesek/itthon/20031030oltasok.html

A Szentesi Városi Bíróság hétfőn polgári perben elutasította a helyi gyámhatóság azon keresetét, hogy egy rokonnál helyezzék el annak a házaspárnak négy kiskorú gyermekét, akik nem engedték beadni a gyerekeknek a védőoltásokat - közölte hétfőn a bíróság elnöke. A határozat nem jogerős. A bíróság által kirendelt orvos szakértők megállapították, hogy nem mutatható ki káros elváltozás a gyermekek fejlődésében a védőoltások elmaradása, valamint a család vegetáriánus étrendje miatt - mondta Bujtás László. Tájékoztatása szerint a gyámhatóság egy nagynéninél kérte elhelyezni a gyermekeket, arra hivatkozva, hogy ott jobb dolguk lesz.

Az elnök elmondta, hogy a nagynéni úgy nyilatkozott a tárgyaláson, hogy a védőoltásokkal kapcsolatban neki is erős fenntartásai vannak. Az étrenddel kapcsolatban pedig kijelentette, hogy száz százalékig osztja a gyermekek anyjának álláspontját, nagyon jó a vegetáriánus étrend, saját gyermeke is ilyen koszton nőtt fel. Bujtás László hozzátette: a gyerekek így nem kerültek volna sem más, sem jobb környezetbe, és "nem azért van a bíróság, hogy szétszaggassa a családokat", ezért elutasította a keresetet.

Az ügyben a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.