Megszületett az első ítélet Magyarországon egy munkaügyi diszkriminációs perben. A bíróság első fokon kimondta, hogy egy roma férfit faji alapú hátrányos megkülönböztetés ért. Az ítéletet öt évvel azután hozta meg a bíróság, hogy egy roma férfinak azt mondták, hogy betöltötték a szórólap-terjesztői állást, holott arra nem romákat még javában felvettek.

Igazat adott a bíróság annak a roma férfinak, aki azért indított pert, mert tudomására jutott, hogy egy nem roma jelentkezőt vettek fel arra az állásra, melyre korábban neki azt mondták, hogy az állást már betöltötték. Radics József 1995 májusában jelentkezett a Termékmix Kft. szórólapterjesztőket kereső álláshirdetésére. A cégnél felvették az adatait, és azt ígérték, hamarosan értesítik. Három hét után Radics hiába érdeklődött újra. Azt mondták neki, hogy az az állás, amire néhány perccel később még egy nem roma jelentkezőt felvettek, már betelt.

"Éreztem, hogy azért teszik ezt velem, mert cigány vagyok" - mondta akkor a Roma Sajtóközpontnak Radics, aki a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda segítségével bírósághoz fordult. A személyiségi jogi perben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a cég indokolatlanul, hátrányosan megkülönböztette a roma férfit.

Roma Sajtóközpont