Férfihónapot hirdetett Lévai kormányhivatala

Fotókiállításokból és beszélgetésekből áll a "Férfihónap" nevű, május közepétől június közepéig tartó programsorozat, amelyet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal hirdetett. A fórumokon többek között a férfiak házimunkában vállalt feladatairól esik majd szó, a Svédországból érkező fotógyűjteménnyel pedig a "nőmozgalom fiai" előtt akarnak tisztelegni.

Május közepétől június közepéig tart a "Férfihónap", amelyet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Igazgatósága hirdetett meg. Az igazgatóság munkatársa, Borbíró Fanni az [origo]-nak elmondta, a programsorozatot két e heti kiállítással kezdik. Csütörtökön a "Változó férfiszerepek" című, középiskolásoknak kiírt fotópályázatra beérkezett legjobb pályamunkákból rendezett kiállítást nyitják meg a Nőházban. Erre a felhívásra olyan fotókat várt a kormányhivatal, amely házimunkát, gyereknevelést végző férfiakat ábrázol.

Pénteken egy újabb fotókiállítással folytatódik a programsorozat: Ulla Lemberg svéd fotóművész "Drága gyermek" című tárlatát nyitják meg a kormányhivatal épületében, ahol egy szemináriumot is tartanak aznap a témában. A kiállítás 46 fényképből áll, amelyek férfiakat és gyermekeket ábrázolnak "különböző szituációkban" - áll a kormányhivatal tájékoztató anyagában, amelyből kiderül az is, hogy Ulla Lemberg "pozitív hangvételű képei tisztelegnek a 'nőmozgalom fiai' előtt, és egyben hozzájárulnak a nemek esélyegyenlőségéről folytatott társadalmi vitához".

Borbíró Fanni elmondta, a kormányhivatal azért hirdette meg a "Férfihónapot", mert ugyan továbbra is úgy vélik, hogy kevés szó esik a nők jogairól, a nemek esélyegyenlőségét azonban csak a férfiakkal együtt lehet megvalósítani.

A programsorozatot a Svéd Intézettel közösen szervezik, Ulla Lemberg több mint 30 országban bemutatott kiállítása is az ő segítségükkel érkezik Magyarországra. A kormányhivatal a "Férfihónap" további programjairól csak jövő héten tud részletes tájékoztatást adni, Borbíró Fanni azonban előzetesen annyit elmondott, hogy nyilvános beszélgetéseket, fórumokat szerveznek magyar és svéd előadókkal, ahol többek között a férfiak családi szerepeiről, házimunkában, gyereknevelésben vállalt feladataikról lesz szó.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK