Újabb milliárdok a közmédiának

Vágólapra másolva!
Hétmilliárd forintot oszt szét a kormányzat a közszolgálati médiumok között egy szerdán elfogadott javaslat szerint. A legnagyobb részt ebből az MTV kapja, amely ennek ellenére is kevesli az összeget - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Körülbelül hétmilliárd forintot osztanak szét a közszolgálati médiumok között, a parlament költségvetési bizottságában szerdán elfogadott javaslat alapján - írja a Népszabadság. Az intézmények átalakítására elkülönített keretnek kétharmadát osztják szét most.

A hétmilliárd forintból a legtöbb az MTV-nek jut - 4,8 milliárd forint -, míg a Magyar Rádió 1,2 milliárddal, a Duna Televízió pedig 800 millió forinttal kénytelen beérni. A szintén pénzügyi gondokkal küzdő MTI most nem kap pénzt. A távirati iroda szerdán pénzügyi vita miatt beszüntette hírszolgáltatását a Magyar Rádiónak.

A "messze nem arányos" felosztást a Duna TV-ben értetlenül fogadták, az MTV vezetése ugyanakkor jelezte, több pénzre számítottak, ezért kénytelenek átírni üzleti tervüket is. A köztévé nyáron takarékos üzemmódra kapcsol, csak a foci Európa-bajnokság, az olimpia, a Híradó és Friderikusz Sándor műsora készül majd. A többi produkciót szabadságolják.