Gyorshajtás miatt feljelentették Demszkyt

Vágólapra másolva!
Gyorshajtás és lejárt jogosítványa miatt feljelentették a hétvégén Nógrád megyében Demszky Gábor főpolgármestert. Az SZDSZ-es politikus több mint százzal hajtott, amikor egy traffipax-ellenőrzés során lekapcsolták. A fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció arra emlékeztet, hogy Demszky a jogosítványa bevonása óta két alkalommal is vezetett: csütörtökön egy szippantós autót, kedden pedig egy buszt.
Vágólapra másolva!

Múlt hétvégén feljelentették Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét - erősítette meg a Magyar Nemzet információját az [origo]-nak Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Kaszás Ottó elmondta, Demszkyt a 21-es úton állították meg a rendőrök, ugyanis túllépte a megengedett sebességet. A sajtóreferens kérdésünkre elmondta, a főpolgármester a 70 km-es korlátozásnál 100 km/órás sebesség felett hajtott.

Az igazoltatás közben kiderült, hogy a jogosítványa is lejárt már. Kaszás Ottó elmondta, az ügyben tett feljelentést a lakóhely szerint illetékes rendőrkapitánysághoz továbbították, az érvénytelen jogosítványt pedig bevonták.

A pénteken Bécsbe utazó főpolgármestert nem sikerült elérnünk, sajtófőnöke ugyanakkor megerősítette a hétvégi feljelentés hírét. Czuk Dorottya az [origo]-nak elmondta: Demszky Gábor azóta gyalog jár, vagy pedig sofőr által vezetett autóval közlekedik. A sajtófőnök közlése szerint Demszkynek olyan új típusú jogosítványa van, melyen eltér az egészségi alkalmasság, valamint a személyi azonosság igazolásának határideje, és ez elkerülte a figyelmét.

Kérdésünkre Czuk Dorottya hozzátette: arról még nem érkezett értesítés, hogy a főpolgármesternek milyen büntetéssel kell számolnia a gyorshajtás és az érvénytelen jogosítvány miatt. Megjegyezte: az esetről az Demszky Gábor véleménye, hogy ez is bizonyítja, hogy jogállamban élünk.

A Főpolgármesteri Hivatal előtt egyébként péntek reggel a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció sajtótitkára, Ambrus Balázs fényképezőgéppel várta Demszkyt, arra számítva, hogy mégis autóval érkezik, de végül csak a gyalogos főpolgármestert tudta lefotózni.

Demszky gyorshajtásos ügyében pénteken közleményt adott ki az Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője, Kupper András, aki emlékeztet arra, hogy jogosítványa bevonása óta is vezetett már a főpolgármester. Csütörtökön egy szippantós autó volánja mögé ült, kedden pedig a BKV új Volvo buszai közül vezetett egyet.

Kupper szerint a "jogkövető magatartás még a főpolgármesterre nézve is kötelező", ezért a frakció felszólítja Demszkyt, adjon választ arra, hogy "rendelkezett-e bevont jogosítványa D kategóriás busz vezetésére, továbbá C kategóriás, 3500 kg tömeget meghaladó gépjármű vezetésére jogosító minősítéssel". Kupper kíváncsi arra is, hogy miután a hét végén bevonták Demszky jogosítványát, milyen más hatósági engedély birtokában ült két alkalommal is a volán mögé.

Czuk Dorottya a Fidesz-MKDSZ közleményével kapcsolatban az [origo]-nak elmondta, hogy a főpolgármester mind a szippantós autót, mind a buszt sajtótájékoztatók keretében, azaz nem közúti forgalomban vezette, és alig néhány méteres távolságot tett csak meg a járművekkel.