Közéletre képzik a roma vezetőket

Vágólapra másolva!
Közéleti ismeretekre - pályázati lehetőségekre, jogszabályokra - oktatják a helyi roma önkormányzatok és civil szervezetek képviselőit. Legutóbb az ózdi kisebbségi önkormányzat tartott ilyen képzést, amelyen 45 roma vezető vett részt.
Vágólapra másolva!

Idén is tartanak közéleti képzésnek nevezett programokat roma vezetőknek. Az ózdi cigány önkormányzat múlt héten, egy borsodi panzióban tartott kétnapos kurzust 15 előadó és 46 roma vezető részvételével. Mint az önkormányzat egyik munkatársa az [origo]-nak elmondta, a térség településeinek kisebbségi önkormányzataitól, valamint megyei roma civil szervezetektől érkeztek a résztvevők.

A rendezvényre a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól nyertek félmillió forintos támogatást. A közalapítvány rajtuk kívül nagyjából ötven roma önkormányzatnak és civil szervezetnek adott pénzt hasonló célra.

Az ózdiak által meghívott előadók ingyen vállalták a feladatot, igaz, néhányan - köztük az egészségügyi minisztérium szakértője - az utolsó pillanatban lemondták a részvételt. A képzésen előadást tartott többek között a régió átképző központjának vezetője, aki a tanulási lehetőségekről beszélt.

Az előadók között volt két iskolaigazgató is, akik egy olyan programot ismertettek, amelynek célja a jó tanuló roma gyerekek felzárkóztatása és továbbtanulása. Hasonló témáról beszélt Mohácsi Viktória, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa is.

A kisebbségi jogokról és az EU-s jogrendszerről egy ügyész tartott előadást, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal képviselője pedig a pályázati lehetőségekről beszélt. Az ózdi roma önkormányzat munkatársa szerint a képzés azért hasznos, mert a roma vezetők így csupa olyan információhoz jutnak, amelyekről más forrásokból, például a sajtóból nem értesülhetnek.