Demszky máskor is odalépett a gázra

Vágólapra másolva!
"Az vesse rám az első követ, aki még soha nem tett hasonlót" - írja gyorshajtási ügyéről Demszky Gábor főpolgármester a saját honlapján. A politikus bevallja azt is, hogy valóban sokkal többel hajtott a megengedettnél, és hogy máskor is előfordult már, hogy odalépett a gázra.
Vágólapra másolva!

Gyorshajtási ügyét is kommentálja Demszky Gábor főpolgármester a személyes honlapján vezetett naplóban. Az SZDSZ-es politikust május 9-én állították meg gyorshajtás miatt a rendőrök Nógrád megyében a 21-es úton. Akkor derült ki az is, hogy Demszkynek már korábban lejárt a jogosítványa. A vezetői engedélyt bevonták, a főpolgármester ellen pedig feljelentést tettek.

Demszky a következőképp idézi fel honlapján az eseményeket: "Egy sajtótájékoztatóról és Dixiland-bemutatóról indultam Salgótarjánból, egy hivatalos budapesti programra. Valóban sokkal gyorsabban hajtottam a megengedettnél. Harminc éve vezetek, hivatásos jogosítványom van és éveken át taxisofőrként kerestem kenyeremet. Még nem okoztam balestet és soha nem veszélyeztettem másokat."

Bevallja azt is, nem ez volt az első alkalom, hogy gyorsan hajtott: "(...)már előfordult, hogy néptelen úton odaléptem a gázra. Most is ez történt." Demszky szerint nem ő az egyetlen, aki időnként áthágja a közlekedési szabályokat: "Az vesse rám az első követ, aki még soha nem tett hasonlót".

A főpolgármester magyarázatot ad arra is, hogy miért volt érvénytelen a jogosítványa. Állítása szerint, ha nem állítják meg a Nógrád megyei rendőrök, akkor még ma sem tudná, hogy a jogosítvány érvényességét nem a kártya fényképes oldalán található dátum, hanem a hátoldalon lévő jelzi.

"A régi vezetői engedély ennél azért egyértelműbb volt" - jegyzi meg Demszky, aki miután ügye múlt pénteken nyilvánosságot kapott, fel is hívta a budapesti autósok figyelmét, hogy ellenőrizzék jogosítványuk érvényességét, nehogy úgy járjanak, mint ő. Egyúttal levelet írt a belügyminiszternek is, amelyben azt kérte Lamperth Mónikától, hogy a "a jogosítványokon a jövőben egyértelműen és olvashatóbban legyenek feltüntetve az adatok".

Demszky végül azzal zárja a naplóbejegyzést, hogy mostantól "gyalogos napok jönnek". Zárásként megjegyzi azt is, az országos sajtót megjárt ügyből azt szűrte le, hogy a rendszerváltás óta ő az egyetlen politikus, akit gyorshajtásért megállítottak, és felelősségre vontak. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy jogosan jelentették fel, és ezért ő büszke is arra, hogy "jogállamban élünk".