Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Várbuszok este 10 óráig módosított útvonalon járnak, ugyanis a Várban a Petermann bíró utcát és a Kapisztrán teret lezárják rendezvény miatt.

A 15-ös autóbuszok a Boráros tér felé - a Ráday utca lezárása miatt - az Üllői úton járnak a hétvégén.

A Fehérvári úton vágány-felújítást kezdtek, ezért a Csurgói út és a Kondorosi út között csak a befelé vezető oldalon lehet közlekedni, irányonként egy sávban. A 41-es és a 47-es villamosok a Batthyány tértől, illetve a Deák Ferenc tértől csak Albertfalva kitérőig mennek, onnan tovább villamospótló autóbusszal lehet utazni Kamaraerdőig, illetve Budafok, Városház térig.

A Király utcában elkezdődtek a felújítási munkák, ezért lezárták a forgalom elől a Nagymező és a Kis Diófa utca közötti útszakaszt.

Autós találkozó miatt tilos megállni szombaton 18-20 óráig a Nagykörúton a Szondi utca és a Szobi utca között. Az autós felvonulás 19 órakor indul, és a Nagykörút-Podmaiczky utca-Dózsa György út-Kerepesi út-Veres Péter út útvonalon halad.

A Szentkirályi utcát lezárták a Baross utca és a Mikszáth Kálmán tér között, valamint a tértől a Krúdy Gyula utcát is, mert átépítik az útpályát.

A pesti felső rakparton az Erzsébet híd alatt észak felé csak egy sáv járható.