Azonnal keresni kell az eltűnt gyereket

Vágólapra másolva!
Nincs olyan szervezet Magyarországon, ami kifejezetten az eltűnt gyerekeket, illetve családjukat segítené, miközben tavaly például hétezernél is több gyerek eltűnését regisztrálták. Az eltűnt gyerekekkel foglalkozó statisztikák azt mutatják, hogy minél tovább van távol az otthonról elvándorolt gyerek, annál kisebb az esély a megtalálására. Első alkalommal kedden tartják világszerte az eltűnt gyermekek világnapját.
Vágólapra másolva!

Tavaly Magyarországon 7496 gyerek eltűnését regisztrálták, kisebb részük 14 év alatti (összesen 1788-an), a többiek 14 és 18 év közöttiek - derül ki a rendőrség adatbázisából. Egy tanulmány szerint, melyben a megtalált gyerekek eseteit vizsgálták, legnagyobb arányban az eltűnés napján, majd a másnapján találják meg a gyerekeket, ezen az időn túl pedig egyre csökken a megtalálás esélye.

A gyerek eltűnésekor azonnal neki kell látni a keresésnek, az információgyűjtésnek, nagyon helytelen a passzív, "ugyan már, majd visszajön" szülői hozzáállás - mondta az [origo]-nak Flaskay Éva, a Kék Vonal Gyerek és Ifjúsági Telefonszolgálat vezetője. Az elszökött gyerekek nagy része megkerül Magyarországon, az újabb szökést viszont vagy családon belüli, vagy szakemberrel folytatott beszélgetéssel kell megelőzni, mert a gyereknek súlyos problémája van, ha eljut odáig, hogy elmenekül otthonról - mondta Flaskay Éva, aki azt is hozzátette: nincs olyan szervezet Magyarországon, ami kifejezetten az eltűnt gyerekeket, illetve családjukat segítené.

A rendőrségnek jelezni kell a gyerekvédelmi szolgálatoknak az eltűnéses eseteket, ez azonban nem mindig történik meg, mert viszonylag friss még ez a rendelkezés - mondta Flaskay. Ez azért lenne fontos, mert az esetek hátterében gyakran áll - akár családon belüli - gyerekbántalmazás.

Az elszökés mindig azt jelzi, hogy a gyerek kapcsolata megingott a családjával. A 2-4 éves gyerekek általában inkább elvesznek vagy elrabolják őket, a tizenévesek esetében azonban tudatos a döntés, hogy hosszabb-rövidebb időre elhagyják a családjukat. Minden eltűnés veszélyt rejt magában: a kisebbek megfagyhatnak az utcán, erdőben, elütheti őket egy autó, a nagyobbak pedig gyakran bűncselekmények elkövetőjévé, illetve áldozatává válhatnak. A fiatal lányoknál az emberkereskedelem, prostitúcióra kényszerítés veszélye is fennáll. Egy tizenéves fiút nemrégiben például autótolvajok kényszerítettek arra, hogy megfigyelőként vegyen részt a lopásokban, amikor lebuktak, akkor pedig megpróbálták rákenni az egészet.

Az eltűnt gyerekekre, az ezzel kapcsolatos problémákra május 25-én, kedden az eltűnt gyerekek világnapján hívják fel a figyelmet. Ezen a napon egy amerikai kisfiúra, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra emlékeznek, akit soha nem találtak meg. A világnap célja, hogy előtérbe kerüljön a megelőzés és javuljon az országok közötti együttműködés. Az eltűnt gyerekek regisztrációja a különböző országokban ugyanis nem egységes. Más az eltűnt gyermek fogalma Belgiumban és más Magyarországon - mondta a Kék Vonal Gyerek és Ifjúsági Telefonszolgálat vezetője. Magyarországon például ha egy gyerek háromszor szökik el, újra és újra regisztrálják, nem kapcsolják össze az eseteket. Az intézetekből elszökött gyerekek esetében pedig nem mindig jelentik be, hogy megvannak, ezért hosszan szerepelnek az eltűntek nyilvántartásában.