Blokkházakat firkáltatna össze az amerikai szakértő

Nem támogatja elhagyott területek kijelölését falfirkálásra az amerikai graffitiellenes szakértő. Robert Hills szerint ugyanis akkor az oda vezető útvonalakat is összefirkálják. A szakértő úgy vélte, hogy a graffitiseknek a csúf blokkházakat kellene összefesteniük, a lakók beleegyezésével. Hills szerint Budapesten a falfirkák elérték a kritikus tömeget - írja a Népszabadság.

A falfirkák elleni harc nem pénzkérdés, hanem csapatjáték - nyilatkozta a Népszabadságnak Robert Hills, az amerikai Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ügyvezető igazgatója, aki emellett a graffitiellenes projekt vezetőjeként is dolgozik, és régóta elismert szaktekintély. Eddig több mint száz amerikai közösségnek és civil szervezetnek nyújtott segítséget. Hills első benyomásai alapján Budapesten sincs kevesebb graffiti, mint egyes amerikai nagyvárosokban. A MÁV és a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. szakembereivel folytatott megbeszélései után pedig kijelentette, Budapesten a falfirkák elérték a kritikus tömeget - írja a Népszabadság.

Az USA-ban, ha fiatalkorú az elkövető, akkor a szülők is felelnek tettéért. A firkálókat nem kell tetten érni sem, ha valakinél például tucatnyi festékspray-t találnak éjjel, kapásból elkövetőnek tekintik. Az európai szabályozás értelmében a büntetés mértéke a falfirkával okozott kár nagyságától függ. Az Egyesült Államokban viszont már önmagában bűncselekmény, ha valaki más tulajdonában kárt tesz - például összefesti.

Amerikában mindenütt fontos a kereskedők meggyőzése arról, hogy ne árusítsanak vagy fiatalkorúaknak ne adjanak el festékszórókat. Ugyanakkor gyakran a festékkereskedők is beszállnak a graffitiellenes harc finanszírozásába, mert szerintük nem vet jó fényt rájuk, hogy az általuk árusított eszközzel követnek el bűncselekményeket.

Hills szerint sem működőképes az az elgondolás, hogy szabad falfelületeket kínálnak fel a graffitiseknek. Ugyanis a kérdéses területhez vezető összes felületet is összefirkálják. A művészi önkifejezésre a szocreál stílusban emelt blokkházak falai volnának a legalkalmasabbak - hasonló épületek Amerikában is vannak. A szakember szerint a csúf házakat csak feldobja, ha összefestik őket akár a tetőig is. Ilyenkor is szükség van azonban a lakók, valamint azok beleegyezésére, akik rálátnak a falfirkás házra - írja a Népszabadság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK