Kisebb földrengés volt Nyugat-Magyarországon

Vágólapra másolva!
Megmozdultak a bútorok, itt-ott megrepedtek a falak, ledőlt egy kémény abban a kisebb erejű földrengésben, amit Nyugat-Magyarország három megyéjében észleltek kedd délelőtt. A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földmozgás az eddigi jelentések szerint nem okozott személyi sérülést.
Vágólapra másolva!

Kisebb erejű földrengést érzékeltek Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében kedden délelőtt; személyi sérülésről a hatóságokhoz egyelőre nem érkezett információ, az epicentrum környékén kisebb károk keletkeztek a néhány épületben. A Győr-Moson-Sopron megyei Beled község környékén reggel fél tíz tájban keletkezett a földrengés, amelynek magnitudója 3,7 volt a Richter-skálán - közölte a Magyar Tudományos Akadémia Szeizmológiai Obszervatóriuma.

A rengés hatására az epicentrum környékén kisebb károk, néhány épületben vakolatrepedések keletkeztek, illetve ledőlt a kémény - tudatta az obszervatórium. A szeizmológia szerint a földmozgás nagy területen volt érezhető, többen megijedtek, edények megcsörrentek, kisebb tárgyak elmozdultak, csillárok kilengtek.

Földrengés volt Pakisztánban/nagyvilag/20040509foldrenges.htmlErős földrengés az afgán-pakisztáni határnál/nagyvilag/20040406eros.htmlErős földrengés Japánban/nagyvilag/20040404eros.html

"Fél 11 után több kisebb földmozgást tapasztaltunk, a gyerekek az iskolákból kiszaladtak, miután a rengés hatására elmozdultak a bútorok, kinyíltak szekrényajtók" - mondta a Veszprém megyei Kemenesszentpéter jegyzője. Szabadi János közölte azt is, hogy a szomszédos településektől, így Répcelaktól, Kenyeritől is hasonló tájékoztatást kaptak.

Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő szerint reggel 9 és fél 10 körül több településen kisebb földmozgást észleltek Győr-Moson-Sopron és Vas megye területén. Győr-Moson-Sopron megye nyugati részén körülbelül 15-20 településről, többek között Sopronból, Beled községből, Vas megyéből Celldömölkből jeleztek földmozgást a délelőtti órákban, de komolyabb károkról sehol nem számoltak be. Beleden egy lakóház kéménye beomlott, és az óvoda fala megrepedt, ezt az épületet a gyerekek biztonsága érdekében kiürítették.

A katasztrófavédelem munkatársai minden érintett települést felkeresnek, ahonnan bejelentés érkezett, hogy az esetleges műszaki problémákat elhárítsák.

Magyarország területén évente 100-120 kisebb (2,5 magnitudójú) földrengést regisztrálnak a szeizmológiai hálózat segítségével, ezek nagy része azonban nem éri el az érzékeltehetőség határát - közölte Tóth László szeizmológus. Az obszervatórium munkatársa szerint az ország területén éven négy-öt 2,5-3,0 magnitudójú, az epicentrum környékén már jól érezhető, de károkat nem okozó földrengésre lehet számítani. Jelentősebb károkat okozó rengés 15-20 évenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó 5,5-6,0 magnitudójú földrengés 40-50 éves intervallumban pattan ki.