Alkotmánybíróság dönt a privatizációs népszavazásról

Soron kívül dönt az egészségügyi privatizációról szóló népszavazás jogszerűségéről az Alkotmánybíróság, amelyet két magánszemély keresett meg az ügyben. Kolláth György alkotmányjogász egy korábbi alkotmánybírósági határozatra hivatkozva úgy véli, hogy a testület várhatóan nem fogja megakadályozni a népszavazás megtartását.

Két magánember fordult az Alkotmánybírósághoz (AB) az Országgyűlés népszavazást elrendelő határozatával kapcsolatban - közölte a testület kabinetfőnöke. Balogh Zsolt hozzátette: a választási eljárásról szóló törvény alapján az Alkotmánybíróságnak soron kívül kell elbírálnia az ügyet.

Bragyova András alkotmányjogász az MTI-nek a referendum időpontjáról azt mondta: a választási eljárásról szóló törvény főszabályaként a népszavazás nem köthető össze más választással. Az az indok ugyanis, ami amellett szól, hogy a népszavazást el kell választani a parlamenti választástól, ugyanúgy érvényes az európai parlamenti választásra is.

Az alkotmányjogász elmondta: a AB-nek kell eldöntenie azt is, hogy népszavazás eredménye mire kötelezi az Országgyűlést. A szakma álláspontja szerint ugyanis egy népszavazással csak azt lehet elérni, hogy az Országgyűlés egyszer megfeleljen az abban foglalt elvárásoknak, később azonban már alkothat azzal ellentétes törvényt.

Arra a kérdésre, hogy a népszavazási kezdeményezés nem veszítette-e érvényét azzal, hogy a kórháztörvényt már megsemmisítette az Alkotmánybíróság, Bragyova András azt mondta: az úgynevezett négyigenes népszavazás esetében is volt példa arra, hogy hatályát vesztett kérdésekről tartottak referendumot.

Kolláth György alkotmányjogász úgy foglalt állást, hogy az európai parlamenti választásról szóló törvény kizáró rendelkezésének hiányában jogilag megtartható lenne a népszavazás az európai parlamenti választásokkal egy időben, gyakorlatilag azonban ez már valószínűleg nem valósítható meg.

Emlékeztetett arra, hogy a népszavazási kérdés már "megjárta az Alkotmánybíróságot", és akkor a testület úgy döntött, hogy a kérdés feltehető. Ezért kijelentette: nem számít meglepetésre, az AB feltehetően a korábbi álláspontjával megegyező határozatot hoz.

Az Országgyűlés május 17-én vita nélkül, csaknem egyhangúlag döntött az egészségügyi privatizációról szóló népszavazás elrendeléséről. A népszavazás kezdeményezői azt a kérdést tennék fel: "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?"

KAPCSOLÓDÓ CIKK