Alvásra még használhatják a hálós ágyakat

Vágólapra másolva!
Egyes szociális intézmények féléves türelmi időt kapnak a hálós ágyak használatának teljes megszüntetésére, hogy felkészülhessenek a hálós ágyak felváltására. A hálós ágyakat betiltó rendelet várhatóan június közepén jelenik meg.
Vágólapra másolva!

Várhatóan néhány héten belül megjelenik a hálós ágyak használatát megtiltó minisztériumi rendelet. Alternatív megoldásként az érintett intézményeknek olyan speciális részlegeket kell kialakítaniuk, ahol a beteget külön helyiségben helyezik el. Ez nem jelenthet elzárást, a beteget folyamatosan figyelni kell és róla állapotmegfigyelő adatlapot kell vezetni - nyilatkozta Tóth Judit, az egészségügyi minisztérium szóvivője. Az intézményeknek saját forrásból kell majd megoldaniuk az átalakítást - tette hozzá.

A rendelet pontosan szabályozza a kémiai szerek és más korlátozó beavatkozások használatát, a beavatkozások hatásának rendszeres ellenőrzését, dokumentációját. Néhány kivételes esetben, egyes szociális intézményekben, ahol csak az alvás idejére kényszerülnek hálós ágyba a betegek, a rendelet féléves türelmi időt ad az intézménynek, hogy az ágyat elkülönített helyiséggel vagy más módon pótolja - mondta a szóvivő. Közölte: a rendelet a szociális intézményekben 20, az egészségügyi intézményekben pedig nagyjából 100 ágyat érint.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogvédő szervezet 2004-es, szerdán nyilvánosságra hozott értékelésében elmarasztalta Magyarországot, többek között az elmeszociális otthonokban használt, a betegek mozgásának korlátozására alkalmazott hálós ágyak miatt.