Kiküldték Horn nyugdíjas-találkozójáról az újságírókat

Vágólapra másolva!
Annak ellenére küldte ki rendezvényéről Horn Gyula az újságírókat, hogy előzőleg meghívták őket oda tudósítani. Kiderült, hogy félreértésből nyilvánították a sajtónyilvánosnak az eseményt.
Vágólapra másolva!

Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti kampányának irányítója szerdán az MSZP nyugdíjasválasztmánya szervezésében tartott előadást, amelynek kezdetén a sajtó megjelent képviselőit távozásra szólították fel. A volt miniszterelnök munkamegbeszélésnek nevezte az eseményt, és megkérte az újságírókat, hogy távozzanak.

Az eseményre előzetesen, ahogy a többi szerkesztőséget, az [origo]-t is meghívta a párt sajtóosztálya. Az előző nap elküldött meghívón (amelyben "tisztelettel meghívták a szerkesztőség munkatársait") az szerepelt, hogy a nyugdíjasfórum sajtónyilvános. A meghívón ráadásul előzékenyen és udvariasan előre is megköszönték a tudósítást.