400 ezren Sting koncertjén

Közel 400 ezer ember zsúfolódott össze a budapesti Felvonulási téren és környékén a szombat esti Sting-koncerten a rendőrség becslése szerint. A brit énekes koncertkörútjának egyik állomásaként érkezett Budapestre.

A rendőrség becslése szerint 350-400 ezer ember zsúfolódott össze a Sting-koncertnek helyet adó Felvonulási téren, illetve a Dózsa György úton, a Hősök terén és a környező utcákban szombat este. Az MTI munkatársa a helyszínen azt tapasztalta, hogy este 8 óra után már gyalog sem lehetett megközelíteni a Felvonulási teret, mivel a színpad felé vezető utat a rendőrök a tömeg miatt lezárták. A rendőrök kordont vontak a Műjégpálya és a Műcsarnok közé, amelyen át csak meghívóval lehetett átjutni. Rendőrkordon sorakozott fel a Műcsarnok és a Dózsa György úti házak között is.

A brit énekes és basszusgitáros, a Police együttes egykori vezéregyénisége koncertkörútjának egyik állomásaként érkezett Budapestre. Sting nem először koncertezik Budapesten, legutóbb csaknem napra pontosan négy évvel ezelőtt lépett fel a Kisstadionban. Előtte 1996-ban ugyanott, 1988-ban pedig a Népstadionban telt ház előtt szerepelt Bruce Springsteennel, Peter Gabriellel és Tracy Chapmannel együtt az Amnesty International világ körüli turnéján.