A Siemens Combino konzorcium pénteken délig közli a BKV Rt.-vel a nagykörúti új villamosokra vonatkozó végső ajánlatát - nyilatkozta az rt. vezérigazgatója. Aba Botond elmondta, hogy a konzorciumtól kedden levelet kaptak, amelyben jelezték, hogy minden kérdésre, így az árra, a műszaki feltételek módosulására és a szállítási ütemezésre is kitérnek majd.

A vezérigazgató tudatta, hogy ezt követően a BKV szakemberei a korábbi tenderbírálati szempontoknak megfelelően értékelik a végső ajánlatot, amit a jövő hét elején megküldenek a beruházást finanszírozó Európai Beruházási Banknak jóváhagyásra. Ekkor derül ki, hogy a Siemens eleget tett-e annak az elvárásnak, miszerint a BKV nem kerülhet rosszabb helyzetbe - tette hozzá.

Aba Botond kifejtette: az értékelési mechanizmusból automatikusan kiderül, hogy még mindig a Siemens ajánlata-e a legjobb. Abban az esetben, ha netán a Siemenst könnyűnek találnák, akkor ismét megvizsgálnák a másik két pályázó ajánlatát, akikkel az elmúlt fél évben is folyamatosan "beszélő kapcsolatban" voltak.

A vezérigazgató kifejtette, hogy az már most is egyértelmű, hogy a Siemens vállalja a villamosok szállítását. Péntekig eldől az is, hogy milyen áron, határidővel, garanciával, illetve rendelkezésre állás mellett tenné ezt.

Aba Botond hangsúlyozta, hogy a tárgyalások elmúlt fél éve alatt arra törekedtek, hogy összességében a legjobban járjon a BKV, illetve a fővárosi önkormányzat. Garanciát kerestek arra is, hogy olyan konstrukciós gondok ne adódjanak a szállítandó járművekkel, mint amilyenek miatt nemrég a Siemens villamosokat hívott vissza Európában. Minden műszaki változásnak a villamos javát kell szolgálnia, ezért vállal most garanciát a Siemens - szögezte le a vezérigazgató.

A Fővárosi Közgyűlés többévi előkészítés után tavaly döntött a 40 új nagykörúti villamos 40 milliárd forintos megvásárlásáról. A tervek szerint az első prototípust ez év végén, a többit folyamatosan 2006 végéig szállította volna a Siemens. Az idei év elején kiderült, szerkezeti gondok miatt a BKV tárgyalásokat kezdett a konzorciummal a szerződés módosításáról.