Az MSZP-sek szerint Kovács nem elég aktív

Az [origo] által megkérdezett szocialisták számítottak Kovács László bejelentésére, miszerint nem indul újra az MSZP pártelnöki posztjáért. Úgy vélik azonban: Kovács tudását mindenképpen kamatoztatnia kell a pártnak. Utódként több név is felmerül, az egyik legnagyobb támogatottságot Hiller István jelenlegi kultuszminiszter élvezi. A szocialisták ugyanakkor úgy vélik: a következő elnök nem lehet egyben kormánytag is.

"Nagyjából mindenki tudta, hogy így lesz" - mondta egy neve elhallgatását kérő, vezető szocialista poltikus az [origo]-nak annak kapcsán, hogy Kovács László pártelnök kedden bejelentette: az előrehozott tisztújító kongresszuson nem kíván versenybe szállni a pártelnöki pozícióért. Kovács ezt már többször lebegtette: először 2002-ben utalt arra, hogy 2004-ig marad ebben a pozícióban, majd később úgy módosított: csak akkor vonul vissza, ha a 2006-os választásokat csak egy másik elnökkel van esélye a pártnak megnyerni.

 

Kovács szerdán közleményben tudatta: már az európai parlamenti választás előtt eldöntötte, hogy az eredménytől függetlenül nem jelölteti magát újra. Az országos elnökség tagjaként viszont továbbra is szívesen vállal bármilyen olyan munkát, ami a külügyminiszterséggel összeegyeztethető.

 

Az [origo] által megkérdezett, vezető szocialista politikusok szerint a következő egy-két hónap nagy kérdése, hogyan tudja átalakítani magát az MSZP, illetve mi lesz Kovács Lászlóval. Egyesek szerint szívesen lenne EU-biztos, ezt a pozíciót jelenleg Balázs Péter tölti be, aki korábban a Külügyminisztériumban dolgozott. Mások viszont úgy vélik, még a pártelnök is gondolkodik, ezért nem érdemes még találgatni a jövőjéről. "Fontos szereplő mind hazai, mind nemzetközi téren, mindenképpen használni kell a tudását" - jegyezte meg az MSZP egyik elnökségi tagja. Kovács Lászlót az [origo]-nak egyelőre nem sikerült elérnie.

 

A lehetséges utódok között gyakorlatilag az elmúlt egy-másfél évben nem merültek fel új nevek: Hiller István kultuszminiszter, Gyurcsány Ferenc sportminiszter, Kiss Péter kancelláriaminiszter neve vetődött fel a leggyakrabban. Az egyik legesélyesebbnek Hiller tűnik, akit Kovács is tehetséges, elkötelezett, jó emberi tulajdonságokkal rendelkező embernek tart. Az ő pozíciója körülbelül másfél-két éve erősödött meg, ezt alelnökké és miniszterré való kinevezése is jelezte. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, akit korábban hosszú ideig emlegettek Kovács lehetséges utódaként, az [origo]-nak azt mondta: Hillert tartja a legalkalmasabbnak a pozícióra. Hozzátette: neki - mármint Juhásznak - nincsenek pártelnöki ambíciói, de más pártbeli tisztség betöltését elképzelhetőnek tart. Hillert az [origo]-nak nem sikerült elérni, mert jelenleg külföldön tartózkodik.

 

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Hiller István az egyik lehetséges utód

A pártban egyértelműen jelen van az az igény, hogy az új elnök kizárólag az MSZP vezetésére koncentráljon és ne legyen a kormány tagja. A jelenleg felmerülő nevek mindegyike ugyanakkor egyszerre több tisztséget is betölt. "Az biztos, hogy a jelenleginél aktívabb munkára képes elnöknek kell lennie" - állította az egyik vezető szocialista politikus. "Elképzelhetetlen, hogy ha van közös szándék, tehát megvan a kollektív akarat és ez a személyes ambíciókkal találkozik, akkor ne mondana le az illető a kormánytagságról a pártvezetés miatt" - mondta az [origo]-nak Juhász Ferenc.

 

Gyurcsányt nemcsak pártelnöki, hanem a miniszterelnöki pozícióra is többen alkalmasnak találják, bár Gyurcsány többször azt mondta ezzel kapcsolatban: jelenleg csak győri megyei vezetőként vannak elnöki ambíciói. Lendvai Ildikó frakcióvezető neve is szóba került már, de ő is azt mondta: frakcióvezető akar maradni. Szili Katalin elnökhelyettes neve pedig mind gyakrabban köztársaságielnök-jelöltként merült fel az utóbbi időben. Kiss Péterről sokan tudni vélik, hogy vannak pártelnöki ambíciói, ráadásul jó stratégának tartják. Az MSZP-n belül egy adott kör támogatja Szekeres Imre alelnököt is, az [origo] információi szerint a MeH jelenlegi poltikai államtitkára harcba is szállna a pártvezetésért. Szekeres neve ugyanakkor felmerült lehetséges frakcióvezetőként is, ám az alelnök közölte: nem kíván Lendvai Ildikó ellen elindulni.

 

A szocialisták szerint ugyanakkor nem egyszerű személyi változásról van szó, hanem alapvető strukturális, működésbeli változásokat kell végrehajtani a párton belül. A felmerülő problémák között említették a megkérdezettek a kormány és a párt együttműködését, illetve azt, hogy szükség van az MSZP társadalmi bázisának kiszélesítésére.

 

Lendvai Ildikó frakcióvezető ezzel kapcsolatban azt mondta: elsősorban tevékenységi terepet kell biztosítani a szimpatizánsoknak, hogy ne csak négy évente mozgósítsák őket. "Ez ellenzékben jól ment, de kormányon nehéz" - jegyezte meg. Lendvai hozzátette: megvan a saját jelöltje a pártelnöki posztra, de nem árulja el, ki. Egyelőre csak annyit mondott: valódi választás lesz, mivel több lehetséges személy neve is felmerült a párton belül.

 

Kapcsándi Dóra

KAPCSOLÓDÓ CIKK