Hibáztak Szászék Baumag-ügyben

Vágólapra másolva!
A Baumag-ügyben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogilag helyesen járt el, de talán a befektetők figyelmének felkeltéséért többet tehetett volna - mondta Marsi Erika, a PSZÁF új főigazgatója az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottságának ülésén. További konkrét lépéseket azonban az ügyben nem terveznek.
Vágólapra másolva!

A felügyeletet a Baumag ingatlanszövetkezetnél kialakult helyzet miatt nem terheli felelősség, ezért további konkrét lépéseket nem tervez a károsultak ügyében - mondta a PSZÁF új vezetője. "Az azonban más kérdés, hogy lehetett volna-e ennél többet tenni a figyelemfelkeltés érdekében azokban az esetekben, ahol a felügyelet konkrét büntetőfeljelentést nem tud tenni. Minden más módon figyelmeztetni kell a kockázatra a befektetőket, ha kell, évente megismételt ellenőrzésekkel" - mondta Marsi Erika, aki szerint a problémát nem lehet lezártnak tekinteni; a megoldást a jogszabályváltozás jelentheti, ennek érdekében megbeszélést kezdeményezett az érintettekkel. A PSZÁF a Baumagot 1996-ban ellenőrizte, a következő években azonban nem - tette hozzá. A Baumag-ügyben több mint tízezernyi károsult kisbefektető követeli vissza a befektetett pénzét, az okozott kár mintegy 40 milliárd.

Szijjártó Péter (Fidesz) a Magyar Nemzet május 10-ei számában megjelent sajtóhír megerősítését várta a főigazgatótól. "Igaz-e, hogy a főigazgató-helyettesi posztra egy olyan személyt neveznek ki, aki 1994-ben egy csődbe ment bank vezetője volt?" - kérdezte. Marsi Erika közölte, hogy Schiffer Péter ellen szakmai kifogás soha nem merült fel, a Leumi Banknál a nemzetközi bankkapcsolatokért volt felelős, így nem volt köze a pénzintézet csődjéhez.

A főigazgató nem tartja megfelelőnek a bankok ügyfél-tájékoztatását a devizaalapú hitelek kockázatát illetően - derült ki egy kormánypárti képviselői kérdés nyomán. A felügyelet a fogyasztóvédelmi területet kívánja erősíteni a jövőben, és kidolgoz egy olyan kötelező tájékoztatási formát, amely az ügyfél számára egyértelművé teszi a kockázat mértékét - mondta Marsi Erika. A PSZÁF a jelzálog opcióknál is hasonló tájékoztatást dolgoz ki - közölte.