"Nem a magyar szállítókonvoj volt a célpontja a múlt hét csütörtöki iraki merényletnek" - közölte Isaszegi János dandártábornok, a magyar katona halálát vizsgáló bizottság elnöke. A honvédelmi miniszter szerint nincs szükség újabb intézkedésekre.

"Azon a területen, ahol a magyar katona támadás áldozata lett, rajtunk kívül még sok koalíciós menetoszlop közlekedett" - közölte Isaszegi János a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően, ahol a vizsgálóbizottság beszámolt  helyszíni tapasztalatairól." A bizottság vezetője szerint "semmi arra utaló jel nem szerepelt", hogy a robbanóeszközöket "kimondottan a magyarok ellen készítették volna oda."

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter közlése szerint nincs szükség újabb intézkedésekre, "a magyar katonák a legjobban felszereltek, egyéni biztosító eszközeik nagyon jók, ezért ezek cseréjére, vagy átalakításra sem kell sort keríteni."

A múlt héten megölt katona zászlóalja éppen vizet szállított, amikor robbanás történt mellettük, az al-hillai magyar bázistól mintegy 70 kilométerre. A 27 éves áldozat golyóálló mellényt viselt, a találat azonban az oldalát érte, és olyan súlyos tüdősérülést szenvedett, hogy már nem tudtak segíteni rajta. A detonáció következtében egy másik katona is megsérült.  A robbanószerkezet álcázva volt, akkor aktiválták, amikor mellé értek. A magyar áldozat holttestét vasárnap szállították haza.