Vágólapra másolva!
Jogdíjat vár a Magyar Televízió azoktól a vendéglátósoktól, akik kifejezetten az Európa-bajnokság meccseire felállított kivetítőkkel csábítják kuncsaftjaikat - közölték az MTV sajtótájékoztatóján. A köztévével csak néhány tucatnyian kötöttek szerződést a focimeccsekre. A csoportos meccsnézés áráról az MTV nem adott felvilágosítást.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság több, a közvetítést hirdető fővárosi vendéglátóhelyet keresett meg, de egyetlen üzletvezetőt sem talált, aki hallott volna az MTV igényéről. Mint mondták: nem hiszik, hogy az MTV-nek most külön is kellene pénzt utalniuk. A fizetni hajlandó kevesek között van Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, aki az egyik bevásárlóközpontban szervezett klubot az Eb-re és az olimpiára is. Fábián a lapnak elmondta, hogy a tiszta ügyvitel miatt fizetett.

Az MTV az európai közszolgálati műsorszolgáltatók szervezetétől, az EBU-tól vette meg a jogdíjat 707 millió forintért. A szerződés egyik pontja szerint a köztévé csak térítés ellenében adhatja át nyilvános vetítésre a képet. Ennek ellenőrzésére az európai szervezettől állítólag ellenőr is érkezett Magyarországra.

Az Európa-bajnokságnak köszönhetően egyébként a Magyar Televízió az esti főműsoridőben felzárkózott a kereskedelmi csatornák mellé. Az AGB Hungary mérése szerint a viadal első hetében az esti főműsoridőben 26 százalék nézte a köztévét, másfélszer annyian, mint az előző héten. A portugál-holland elődöntőt több mint másfél millióan nézték a felmérések szerint.