Rálőttek egy sofőrre, mert lassan ment

Vágólapra másolva!
Riasztófegyverrel lőtt rá egy autós egy előtte haladó teherautóra Fejér megyében. A lövöldöző, akit hamarosan elfogtak, közölte: azért lőtt, mert idegesítette az előtte haladó autó sofőrjének vezetési stílusa.
Vágólapra másolva!

Előállították azt a férfit, aki pénteken előzés közben riasztópisztollyal több lövést adott le egy teherautóra. A rendőrségen bejelentést tevő teherautó-vezető elmondta, hogy a 63-as főúton Aba és Bodakajtor között haladt, amikor a bodakajtori elágazás közelében útszűkület miatt lassítania kellett, amivel fékezésre kényszerítette a mögötte nagy sebességgel érkező Audit. Az autó az útszűkület után előzni kezdte és amikor mellé ért, a lehúzott ablak mögül egy férfi lövést adott le felé, majd elhajtott.

A bejelentést követően nem sokkal a rendőrök ellenőrizték az Audit, amelyben négyen utaztak. A kesztyűtartóban megtalálták a fegyvert. A Slavia, fémből készült riasztópisztoly úgynevezett rózsapatronnal volt töltve - áll a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. Az autóban ülő egyik férfi nem tagadta, hogy ő adta le a lövést, mert idegesítette az előtte haladó autó sofőrjének vezetési stílusa. A férfi ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.